,,Remélem, túl vagyok a nehezén”

A közelmúltban vírusos megbetegedésen áteső klubikonunk, id. Répás Béla tavasszal már a lelátón szurkolna csapatunk bennmaradásáért.

Egy sajnálatos esemény árnyékolta be az elmúlt esztendő végét, kórházba került az SBTC történelmének egyik legfontosabb alakja, id. Répás Béla. Szerencsére mostanra stabilizálódott egykori kiválóságunk állapota. Hogyléte felől érdeklődtünk klubunk emblematikus személyiségénél.

– Kezdjük a legfontosabb kérdéssel. Hogy van?

– Köszönöm szépen! Remélem, túl vagyok a nehezén. Decemberben elkaptam egy vírusos tüdőgyulladást. Négy és fél hét kórház után, január 8-án kerültem haza. Elég sok gyógyszert kell szednem, emellett oxigénszonda segít, aminek a használata miatt szobához kötötten élek. A kontrolleredmények viszont kedvezőek, így már könnyebbek a napjaim. Hétfőtől részt veszek egy háromhetes rehabilitációs kezelésen a Mátrai Gyógyintézetben Mátraházán.

– Összességében milyen gondolatokkal tekint vissza a 2020-as esztendőre?

– Sajnos a vírushelyzet az egész évre rányomta a bélyegét. Kezdődött a tavaszi hónapokban, amikor az SBTC-s rendezvényeink elmaradtak. Zárt kapus meccsek voltak, ami nem volt az igazi, sem szurkolóként az SBTC találkozóin, sem amikor ellenőrködni jártam az ősz folyamán. A tavaszi idénytől aztán nem is engedték a korosztályomnak a mérkőzéseken való részvételeket, az utolsó mérkőzésem a Diósgyőr-Paks volt. Egy ideig még sikerült megúsznom, hogy elkapjak valamit. Akkoriban jó érzéssel töltött el, hogy kellőképpen tudtam vigyázni magamra. Aztán sajnos a decemberben bekövetkező betegségem negatív értelemben feltette a koronát az egész évre. Annyit még mindenképpen megemlítenék, hogy nagyon örültem a válogatott szép sikereinek, ahogy az SBTC egy-két eredményének is. Persze volt az ellenkezője is, amikor a hazai hatpontos meccseket nem tudtuk hozni, ami kicsit elszomorított.

– Ön szerint milyen mértékben határozta meg klubunk centenáriumi évét ez a nem szokványos élethelyzet?

– Kapásból: elmaradt az ünnepi közgyűlés, amit májusra terveztünk. Szerényebb keretek között viszont legalább meg tudtuk tartani. Nem lehetett megrendezni az öregfiúk válogatott elleni mérkőzést. Szintén elmaradtak SBTC által az utánpótlás csapatok számára tervezett jubileumi tornái, ami szerintem szintén nagy hiányt jelentett. Fontosnak tartottam volna, mert a mai fiatalok, kezdve a hatévesektől, egészen az U19-ig egy-egy ilyen kupa által még közelebb kerülhettek volna az SBTC-hez azáltal, hogy érzik, egy százéves egyesület tagjai. Egy ilyen élmény még inkább meghatározhatta volna céljaikat.

– Kicsit a múltba révedve, melyik az SBTC-hez köthető lehető legszebb emléke a múltból?

– Az 1971/1972-es idényben szerzett NB I-es harmadik hely, ami aztán UEFA Kupában való indulást is jelentett. Mindenképpen ez a legszebb eredmény pályafutásom alatt. Rengeteg mérkőzés maradt meg bennem. Szerencsére sok nagy meccset játszhattam, neves fővárosi csapatok ellen. A bronzérmet megelőző, illetve az azt követő években is sikeres találkozókban voltunk érdekeltek budapesti ellenfelekkel szemben, ami szintén komoly élmény volt.

– Jó pár évig az MLSZ Nógrád Megyei Igazgatóság Társadalmi Elnökségének elnöki tisztségében segítette a nógrádi labdarúgást. Mígnem a közelmúltban elbúcsúzott ettől poszttól.

– Próbáltuk az igazgatósággal együttműködve segíteni a megye futballját. Van azonban egy olyan mondás, hogy segíteni csak annak lehet, aki igényli és elfogadja. Úgy gondolom, a megyei szinten történő TAO elosztással sok klubot tudtunk támogatni. Igyekeztünk ezt igazságosan megoldani, a területi elveket, az egyesületi létszámokat figyelembe venni. Ezek a tényezők határozták meg a lehívható összegek mértékét. Emellett próbáltunk arra törekedni, hogy az érintettek próbáljanak meg egy igazi egyesületet működtetni, ne csak csapatot. Gondolok itt a Bozsik-programtól kezdve, az öregfiúkra. Az egész településnek részt kellene vennie egy klub életében, ahogy ez a labdarúgás őshazájában, Angliában működik. Így garantálva van az életben maradás, a folyamatosság egy-egy kisebb település focija kapcsán is. Úgy gondolom, értünk el eredményeke, de például a Fair Play területén történő javulás lényegesen lehetett volna jobb. Ugyancsak elszomorító a csapatok létszámának csökkenése. Bízunk benne, hogy a jövőben ezek a témák is megoldásra kerülnek, és kívánom, hogy sikeresen tegyék dolgukat a fiataljaink.

– Milyen óhajai volnának a 2021-es évet illetően?

– Jó lenne, ha sikerülne bennmaradnia a csapatnak az NB III-ban és nem ismétlődne meg az előző szereplés. Jó volna, ha egy fiatal, nagyrészt salgótarjáni, környékbeli játékosokból álló gárda elindulna a fejlődés útján, ami ha nem is osztályváltást jelent, legalább egy jó harmadosztályú csapatszintet. Mindenképpen megérdemelné a város és a klub. Nem csak magamnak, hanem az egész emberiségnek pedig a vírus legyőzését kívánom. Ezért szurkolunk! Bízzunk benne, hogy a vakcinák megjelenésével le tudjuk győzni, ezt az egész életünket megnyirbáló vírust. Gondolok itt a sportra és az egész társadalomra.

– Reméljük, ebben az évben találkozhatunk majd egy SBTC-mérkőzésen az NB III-ban!

– Bízom benne! Ugyan egyelőre ez a szobafogság és a zárt kapuk miatt nem lehetséges, de sok bizodalmam van a háromhetes rehabilitációban. Jó lenne, ha a tavasszal visszatérhetnének a szurkolók lelátókra. Úgy legyen, hogy összefuthatunk, és aztán Stécé-győzelmet lássunk!