Történetünk

Kezdet – az amatőr évek

A Salgótarjáni Ipartestület két sportszerető bányamérnökének (Nagy Elemér és Eisele Ottó) kezdeményezésére 1920. május 13-án alakult meg a Salgótarjáni Torna Club (STC). Labdarúgás mellett atlétika, vívás és a sport összes ágának művelését szabták meg feladatul. A klub színének a fekete-fehér összeállítást választották. Az egyesület első elnöke Vlacsil Béla volt.

Bár a klub amatőr alapon szerveződött, az egyre növekvő kiadások miatt a Salgótarjáni Kőszénbánya Részvénytársaság lett a csapat első „szponzora”. Az Rt. Egyik kérése volt, hogy cserébe a klub vegye fel a „Bányatelepi” nevet is, így lett Salgótarjáni Bányatelepi Torna Club. Az SBTC először barátságos és erőfelmérő mérkőzéseket játszott a környékbeli csapatokkal. Mivel pályája nem volt, így kezdetben ideiglenesen szerepelt hol a Kőszénbánya Vásártéri sporttelepén, hol a Jancsovics-birtokon, hol a régi Mászóházi pályán. Az SBTC első hivatalos mérkőzése a megalakulás után egy hónappal – korabeli krónikák szerint – a Hatvan csapata ellen volt. 2:2-re végződött barátságos derbin mind a két tarjáni gólt a 15 éves Spielberger László szerezte.

Az SBTC még ebben az évben benevezett a Vidéki Országos Amatőr Bajnokság küzdelmeibe. Az Északi Alszövetség által rendezett legelső szezonjában hat résztvevő között az utolsó helyen végzett. Második szezonjában a 2., majd rá egy évre már az első helyen zárt az SBTC, a kerületi döntőben csak a Diósgyőr tudta megállítani (4:0). A következő két szezonban hasonló volt a forgatókönyv, mindkétszer a borsodiak diadalmaskodtak a döntőkben. Ezután az SBTC a mátravidéki csoportból átkerült a miskolci csoportba, ahol erősebb ellenfelekkel szemben már csak a 4. helyet érte el az 1925/26-os bajnokságban. Ezekben az időkben a József-bánya salakhányóján alakították ki az SBTC sportlétesítményét, hogy valóban „hazai” környezetben fogadhassa az ellenfeleit. 1925. július 12-én a BEAC ellen (3:0) volt a pályaavató.

1926-tól bevezették Magyarországon a profizmust. Ezen esztendőben került vissza az SBTC a mátravidéki alosztályba, ahonnan – főként a gazdasági válságnak köszönhetően – később kiesett a másodosztályba. A szebb idők csak az 1932/33-as bajnokságban jöttek el, az első osztályba frissen visszajutott SBTC rögtön megnyerte a sorozatot, ráadásként az Országos Amatőr Bajnokságban is bezsebelte az aranyérmet! A csapat ekkortól már rendszeresen eljutott az országos döntőkbe, 1935 nyarán például az UTE gárdáját verte 2:1 arányban a Szeged ellen pedig a gárda történetében először szerezte meg a Corinthian kupát!

 

Az első NB-I-es szezontól a forradalomig

Az 1935/36-os bajnoki szezont a legmagasabb osztályban kezdte az SBTC. A Zsengellér gólok sem voltak elegendőek a bentmaradáshoz, ebben a szezonban szenvedte el a csapat mindmáig legnagyobb különbségű NB-s vereségét az Újpest ellen (10:0). Szépségtapaszt jelentett, hogy a Corinthian kupát ismét megnyerte a csapat. A következő években a visszajutás reményében harcolt az SBTC, bár rendre az élmezőnyben végzett, mindig elcsúszott valami banánhéjon. Végre az 1939/40-es – átszervezett – Felvidéki csoportból sikerült a visszakerülés az NB-I-be. A csapat mindössze egyszer ikszelt és egy vereséget szenvedett. A Balázs-Jenőfi-Laczkó trió együttesen 100 feletti gólt rúgott, összesen 135 találat állt a fekete-fehér alakulat neve mellett. Az 1940/41-es bajnokság inkább a Magyar Kupa menetelésről volt emlékezetes, a Stécét csak a döntőben állította meg a Szolnok. A csapat általában a középmezőnyben vitézkedett akkoriban, mígnem két év múlva több meglepő eredményt elérve az 5. helyen végzett (mindemellett ismét bejutott az MK döntőbe, most a Ferencvárossal szemben maradt alul. 1944-ben a háború kettészakította a bajnokságot az MLSZ egy év múlva Országos Nemzeti Bajnokság néven szervezte meg az új viaskodást. Vincze Gyula révén az első SBTC játékos bemutatkozhatott a magyar válogatottban, ráadásul rögtön gólt is rúgott! Az SBTC viszont ismét kiesett a legfelső osztályból, ezért újra az NB-II-be kényszerült. Az 1946/47-es szezon érdekessége az volt, hogy bár az SBTC megnyerte a másodosztály küzdelmeit zöld asztal mellett mégis az ESMTK csapata juthatott fel, miután hosszas óvási producera végeztével megsemmisítették az egyik SBTC mérkőzés eredményét. A tarjániak azonban nem nyugodtak bele, végül az a furcsa helyzet alakult ki, hogy a csapat lejátszotta az első fordulóbeli NB-II-es mérkőzését, utána viszont – köszönhetően a fellebviteli bizottság döntésének – az NB-I-ben folytatta. Ismét a középmezőnyt bérelte ki a bányászgárda, amelyet 1949-ben – csakúgy mint más csapatokat – elért a drasztikus névváltoztatások kora és SBTC-ből két éven át Salgótarjáni Tárna SE lett. Az évek során Csuberda Ferenc góljai, Szojka Ferenc fedezetjátéka és Oláh Géza válogatott színtű munkája a háló előtt mindig a középmezőnyben tartották az SBTC-t. 1955-ben először lépett pályára a csapat a Népstadionban, ahol a Kinizsire átkeresztelt ferencvárosiaktól szenvedtek súlyos vereséget. Idény végén a fekete-fehér alakulat két meghatározó játékosa, akik hosszú éveken át hűen szolgálták a bányászcsapatot, szögre akasztotta a focicsukát: Csuberda Ferenc és Kiss Gyula ebben a szezonban játszottak utoljára. Az 1956-os bajnokságban az SBTC elérhette volna fennállásának legjobb bajnoki helyezését, ha nem szól közbe a forradalom.

 

Hullámhegyek és hullámvölgyek – egykori legendákkal

Az SBTC már 1957-ben vidék legjobbja lett, de akkor a forradalmat követően csupán félidényes bajnokságot rendeztek, ami azt jelentette, hogy csupán 11 mérkőzést játszottak, ebből a tarjániak hatot idegenben és ötöt otthon játszottak. Következő idény érdekessége, hogy az Újpesti Dózsát háromszor is elverték Szojkáék, kétszer bajnokin, majd az MNK-ban is. A bajnokságban újra a 6. helyen végzett a csapat. Szűcs Györgyöt Turay András váltotta a kispadon, vele némileg visszacsúszott az SBTC az új szezonban, azonban azt a jó szokását megtartotta, hogy párszor borsot tört a nagyok orra alá. Titkos Pál következett a kispadon és bizony a fekete-fehér gárdának nemegyszer kellett a kiesés elől menekülnie. Végül a kilencedik helyen zártak. A Vasas-SBTC meccs érdekessége, hogy ekkor búcsúzott DávidRóbert, aki egyre kevesebb lehetőséget kapott, míg Angyalföldön ezen a derbin lépett pályára először Mészöly Kálmán, a későbbi legendás hátvéd. Jól indult a következő bajnokság, hiszen a hatodik fordulóban már az SBTC nevével kezdődött a tabella, a nagy tétet nem bírták elviselni a labdarúgók, így végül az ötödik helyen végeztek tavasszal, mindössze egy ponttal lemaradva a dobogóról. Rákövetkező pontvadászatban viszont már a bentmaradásért harcolt az SBTC. Hátul sűrű volt a mezőny, minden pont számított, végül sikerült megkapaszkodni az élvonalban. Egy évre rá sajnos már nem volt ilyen szerencsés a csapat. Hiába új igazolások, majd menet közbeni edzőváltás: kiesett az SBTC. 1963 őszén ismét egy félidényes bajnokság mellett döntött az MLSZ, hogy aztán áttérhessenek a tavaszi-őszi rendszerre. Az NB-I B-vé elkeresztelt “másodosztály” csapatépítésre volt jó, hiszen sem kieső, sem feljutó nem lehetett az akkori kiírás alapján. Az SBTC a hatodik helyen végzett. Tavasszal, a már tétre menő versengésnek Grosics Gyula edzővel vágott neki az SBTC. A kapuslegenda irányításával végig első volt a Stécé, csupán a hajrában került kisebb hullámvölgybe, de végül egy ponttal megelőzve az Ózdot visszajutott az élvonalba. 1965-től újra az NB-I-ben, de az eredmények nem akartak jönni, így nyáron újabb edzőváltásra került sor. Ebben az idényben került az SBTC-hez Kocsis Lajos, aki rögtön a csapat házi gólkirálya lett. Edzőként ősszel visszatérő Szűcs György a 9. helyre vezette a Salgótarjánt. A következő idényben a ferencvárosi Mészáros “Dodó” lett felelős a szakmai munkáért. Csodát azonban neki sem sikerült tennie, több fordulón át is képtelen volt nyerni a gárda, végül nem voltak kiesési gondjai a csapatnak, a legtöbb gólt pedig újra Kocsis szerezte. 1967-ben az NB-I létszámát felemelték az eddigi 14-ről 16-ra, talán ennek is köszönhető, hogy a végig botladozó SBTC a 13. helyen kiharcolta a bentmaradást. A Bp. Honvéd elvitte Kocsist, akit nem volt egyszerű feladat pótolni. Az SBTC ebben az évben az MNK döntőig menetelt, ott viszont kikapott a Győrtől 1-0-ra. Az 1968-as szezonban egy hellyel előrelépett a csapat és történt pár érdekesség. A fiúk legyőzték idegenben a Tatabányát, ami azért nagy szó, mert bajnokin ez azóta sem sikerült! Az új Tóstrandi sporttelep átadását a Pécs legyőzésével ünnepelte az SBTC, miközben egyre inkább a Szalay-Básti-Répás trió lett a korszak meghatározó csapatrésze, mellettük Ferencz Gyula több idényben is egy percet sem mulasztott, Kriskó Lajos pedig több alkalommal lett a csapat házi gólkirálya. Végre a következő szezonban legalább a hazai mérleg rendben volt, tíz győzelem mellett két döntetlen és három vereség a mérleg. Idegenben azonban csak három ikszre futotta, ami összességben a 10. helyhez volt elegendő. Fennállásának ötvenedik évfordulóját ünnepelte az SBTC egy újabb félidényes bajnokságban. A helyosztókon a csapat a 14. helyet szerezte meg, így továbbra is a kiesés réme fenyegette. Az NB-I ismét őszi-tavaszi rendszerre állt át, papíron ötödik lett volna az SBTC, de az előző szezonról “jutalompontokat” csaptak hozzá a csapatok összteljesítményéhez, ezzel a gárda visszacsúszott a 7. helyre. Hazai pályán veretlenül maradt csapat több szép győzelmet aratott az FTC, az Újpest, az MTK-t és a Vasast is.

 

Liftezés az alsóbb osztályokban és hajszálra az élvonaltól

Az 1980/81-es bajnokságot az NB-II Keleti csoportjában kezdte meg az SBTC. Hiába felelt a szakmai munkáért Szalay, Répás és Jeck, nem sikerült az azonnali visszajutás, csak ötödik lett a gárda. Az SBTC hiába erősített neves játékosokkal (Rothermel), hiába tértek vissza nagy öregek (Kovács I., Szoó) és hiába voltak a csapatban még mindig neves labdarúgók (Földi, Cséki, Lipták, Balga, Juhász vagy a később nagy karriert befutó Kozma Pista) éveken át nem sikerült a feljutás. Még az 1982/83-as szezonban volt a legnagyobb esély, de akkor pont a nagybátonyi Bányász testvércsapat ellen elhullajtott pontok hiányoztak az elsőséghez. Az edzők jöttek-mentek 1984. nyarán pedig majdnem az NB-II-ből is kipottyant a csapat. Egy év múlva az első őszi fordulóban a Stécé elvesztette a kapitányát, Földi Attilát, aki a csapat gólzsákja volt. Csigát nyílt lábtöréssel vitték el a mentők és többször már nem tudott pályára lépni a csapatban. Ekkoriban bontogatták a szárnyaikat azok a játékosok, akike már a mai korosztály is jól emlékszik: László kapus, Urbányi, Jónás, Oláh Béla, Sági, Babcsán, Tarlósi stb. Ahogyan az lenni szokott a tehetősebb klubok bombázták ajánlataikkal a jobb játékosokat, az egyesületnél nemegyszer cserélődött ki a keret fele, miközben továbbra is biztos tagja volt az NB-II középmezőnyének. Az 1987/88-as pontvadászatban a sereghajtók között találtuk az SBTC-t. Nem segített télen edzőváltás, a beugró Répás Béla vezetésével osztályozós helyre csúszott a csapat. A Debrecennel és a Gyöngyössel körmérkőzés formájában lebonyolított rájátszás után pedig bekövetkezett az, amit kevesen gondoltak volna: az NB-III-ba esett ki a Stécé. Az NB-III Mátra csoportjának küzdelmei ismét egy nagyobb játékosmozgással kezdődött, 1988/89-es szezonban azonban sem Répás Bélának, sem az őt váltó Szabó Gézának nem sikerült kiharcolni a csapattal az azonnali visszajutást. Érdekesség, hogy a helyi rivális Síküveggyár SE szerezte meg végül az első helyet, ahol több Stécétől elszármazott játékos is kergette a bőrt. Egy korszak lezárult, a rákövetkező pontvadászatban a Stécének egy fiatal csikócsapattal nem lehettek vérmes feljutási reményei, annál is inkább, mert a város az egy osztállyal feljebb szereplő Síküveggyárt támogatta. Az SBTC az elkövetkező években végre egy állandó edzővel – B. Kovács Zoltánnal – csendben, nyugodtan hozzákezdett egy jó csapat alapjainak a lerakásához. Novák, Kajli, Kisbali, Németh, Horváth Zs., Váradi és több jól csengő név alkotta ekkoriban a keretet, amely rendre a középmezőny elején végzett és nagy rangadókat vívott az SKSE, a Pásztó és a többi Mátra csoportban szereplő megyei gárda ellen. A 90-es évek elején már felütötte a fejét a pénztelenség, Kakuk József nyújtott mentőövet a fekete-fehér gárdának, amely 1992 őszén egyesült a bennmaradást éppen kiharcoló Síküveggyárral. Mindkét gárdánál pénzügyi gondok voltak, ezért „összetették” amijük volt.

Az NB-II-es pontvadászatban SBTC-Salgglas néven rajtoló csapatnak azonban nem sok babér termett és nem tudta kiharcolni az újbóli tagságát. A bajnokság végén a válás mellett döntöttek a felek és az SBTC már saját nevén folytatta újra az NB-III-ban. Szerencsére egy eltékozolt esztendő nem okozott törést a gárda életében, sőt! Az 1993/94-es bajnokságban az elsőtől az utolsó fordulóig az SBTC nevével kezdődött a tabella. Horváth Zsoltiék számolatlanul rúgták a gólokat, még a kapus Oláh T. is betalált a végén, 11-esből. Végül magabiztosan nyerték meg a bajnokságot a Jászberény és a Szolnoki MÁV előtt. Az NB-II is jól indult, az újonc Stécé heteken át vezette a pontvadászatot, s végül az NB-I-ből kiesett MTK állította meg a bányászcsapatot. Tavasszal a pénzügyi gondok ellenére a csapat kiharcolta az osztályozót – évek óta soha ilyen közel nem volt az újbóli NB-I-es tagsághoz – de az akkor Parmalat néven futó Videoton ellen alulmaradt a gárda. Baranyi, Rósa Henrik, Homann, Stark, Gyetvai és a többiek persze megint a jobb feltételekkel rendelkező csapatok látókörébe kerültek. A következő idényben már jobban figyeltek az ellenfelek az SBTC-re, így csak a középmezőnyben végeztek. Kis Károly idény közben váltotta B. Kovácsot és vele harcolták ki azt is, hogy az újbóli átszervezés után a csapat megkapaszkodjon az egycsoportos NB-II-ben. A kor divatjának megfelelően ezen időszakban már jöttek-mentek a játékosok, szinte minden idényben új csapatot kellett építeni, de Kis Károly állta a sarat, az állományhoz és a folyamatos pénztelenséghez viszonyítva elfogadható helyeken végzett a gárdával. Az 1997/98-as idényben az SBTC a Magyar Kupa elődöntőjében csak az Újpesttel szemben maradt alul. Be is ért a munka: rákövetkező szezonban a bajnokságban ismét a feljutó helyen végzett volna a csapat, ha az MLSZ nem dönt úgy, hogy a Szegedtől előzőleg levont pontokat sorban visszaadogatja. Így hát zöld asztal mellett a Tisza-partiak kaptak jogot az NB-I-re, ami aztán tiszavirág életű lett, hiszen fél év múlva visszaléptek a pontvadászattól. Az SBTC a pénztelenség miatt ekkor már az NB-III-ban küzdött a becsületéért, de innen is kiesett. Három gyötrelmes idény következett a megyebajnokságban, miközben 2001 februárjában újjáalakult az egyesület és a névben szereplő „B”-betű innentől a „Barátok” szót takarta. Az SBTC 2003-ban egyesült a Salgó Öblös SC-vel és egyszersmind újra az NB-II-ben találta magát, de három idény alatt vissza is zuhant a megyei osztályba. A csapat a 90. évfordulójának az évében, 2010-ben jutott vissza az NB-III Mátra csoportjába, azóta a középmezőnyben szerepelt. A 2012/13-as szezonban az MLSZ ismét átszervezte az NB osztályokat, amelynek az SBTC úgy vágott neki, hogy a középmezőnyben kellett végeznie a bentmaradáshoz. A csapat történetében talán először egy külsős szponzor a Puebla szerepvállalásakor sokan gondoltak arra, hogy most évekre megoldódik a csapat anyagi és egyéb jellegű problémája. De keserű volt az ébredés: még ebben a szezonban kiesett a Stécé, majd a megye I. osztályban talán példa nélküli módon 36 játékost pályára léptetve (közöttük a csapat edzőjét, másodedzőjét és számos brazil “tehetséget”) üggyel-bajjal sikerült újfent kiharcolni az NB-III-as tagságot. Egyetlen pozitívum ebből az időszakból, hogy a tatárárok régi salakos pályáján megépült az SBTC műfüves pályája, így most már a téli felkészülések is akadálytalanul zajlottak minőségi talajon. A 2014/15-ös bajnokság félidejében kiszállt a Puebla, tetemes adósságot hagyva maga után, amit az egyesület az egész tavaszi szezonban görgetett maga előtt. Noha a csapat majdnem a hajráig a bentmaradó helyen állt, a labdarúgóknak végül elfogyott a türelmük és ismét kiesett az SBTC.