Hírek

Hírek

Bajnoki címet szerezne U19-es csapatunkkal ifjú tehetségünk

A közelmúltban felnőtt NB III-as mérkőzésen is szerepet kapó Csáki Benedek úgy érzi, sokat fejlődött az elmúlt időszakban.

Klubunk kiemelten fontos szerepet szentel az utánpótlásunkban zajló munkára. Valamennyi korosztályunkban szisztematikus munkával zajlik a fiatalok felkészítése a felnőtt labdarúgásra. Szerencsére mindegyik csapatunkban találkozhatunk jó pár tehetséggel. Ilyen például az a Csáki Benedek is, aki a közelmúltban, egészen pontosan Sényőn, a felnőtteknél is debütálhatott. Ifjú futballistánkat arra kértük, mutatkozzon be pár szóval.

Csáki Benedek: – 17 éves vagyok, a Madách Imre Gimnáziumba járok. Hatéves korom óta a SASE-ban és az SBTC- ben focizok. Örültem, hogy már ilyen idősen bemutatkozhattam a felnőttcsapatban. Izgalommal, de magabiztosan vártam az első felnőtt NB III-as meccsemet. Úgy éreztem, aktív tagja vagyok a csapatnak, jól éreztem magam a pályán, szívesen játszottam. Az utóbbi egy évben nagyon sokat dolgoztam, és úgy gondolom, sokat fejlődtem, mindent megteszek hogy az U19-es korosztállyal megnyerjük a következő évi bajnokságot, és minél több játéklehetőséget kapjak már a közeljövőben is a felnőtt együttesben.

unnamed