Hírek

Hírek

A győzelem reményében várjuk a Gyöngyöst

Vasárnap idén még nyeretlen ellenfelet fogadunk otthonunkban.

A Füzesgyarmaton elért remek sikerünket követően sincs időnk pihenni, ahogy örömködni sem. Vasárnap már az NB III Keleti-csoportjának hetedik fordulójában vár újabb feladat csapatunkra. 17.30-tól a tabella 19. helyén álló Gyöngyössel csapunk össze a Szojka Ferenc Stadionban.

Soros vetélytársunk még nyeretlen a szezonban, 1 döntetlenen kívül öt vereségen estek túl a Heves megyeiek, legutóbb négy-háromra kaptak ki saját környezetükben a Tiszafüredtől. A rutinos szakember, Simon Antal irányításával készülő vendégek tehát beragadtak a rajtnál, ne legyen azonban kétségünk afelől, hogy ezúttal is kemény menetben lesz részünk. Közhely, de ebben a mezőnyben tényleg nincs lefutott mérkőzés. Senkinek, semmikor!

Mi remek hangulatban várhatjuk a kezdősípszót, négy fellépés óta veretlenek vagyunk. Reméljük, a fiúk elszántsága ismét tükröződik majd a pályán, ez esetben pedig nem lehet probléma. Tiszteljük jelentős harmadosztályú tapasztalattal rendelkező ellenfelünket. A célunk viszont nem lehet más, minthogy begyűjtsük az újabb fontos győzelmet! Ahogy szintén hőn áhított vágyunk, hogy a lefújáskor együtt örülhessünk majd kitartó szurkolóinkkal, akik reményeink szerint ismét szép számban teszik tiszteletüket mérkőzésünkön.

118614882_1861315394008510_5227834389569005903_n