Vezetőedzőnk szerint ismét a pályán kell megmutatnunk, hogy mi vagyunk a jobbak
Rubint Richárdot kérdeztük a Karancsberény elleni bajnoki fellépésünk előtt.
Mint ismert, felnőttcsapatunk szombaton 15 órási kezdéssel a Silver Tüzép-Karancsberény gárdáját fogadja a Tóstrandi Sporttelep műfüves pályáján. A tizennyolcadik fordulóban esedékes mérkőzésünket megelőzően vezetőedzőnket, Rubint Richárdot kérdeztük az együttesünket érintő legfrissebb információk kapcsán.
– Hogy telt a hét csapatnál?
– Nagyjából minden rendben volt, kicsit az időjárás szólt közbe, ami nem volt túl ideális, de megoldottuk ezt az apró problémát. Sajnos van egy eltiltottunk és egy-két sérültünk, de jó és a bő keret, így az ő hiányzásuk nem okozhat gondot. Remélem, behúzzuk a szombati meccset is!
– Most már kilenc pont az előnyünk az élen. Ennek fényében jelenleg mennyire érzed biztosnak a bajnoki címet?
– Azt nem mondom, hogy én mindig nyugodt voltam, de ez a magabiztos vezetés még jobban megnyugtatja majd a csapatot. Ahogy többször említettem, nekünk a bajnoki cím megszerzése az első számú cél, aztán készülnénk az esetleges osztályozóra. Mindenki tudja, nekünk máshol van a helyünk.
– A múltkor is említetted, igen bő a keretünk, a cserékre is bármikor számíthatsz. Ez a kijelentés aztán Diósjenőn is beigazolódott, több emberünk is remekül szállt be a kispadról.
– Így van! Most is lesznek változások a kezdő tizenegyben, mert tényleg tizennyolc olyan mezőnyjátékosunk van, aki bármikor szerepet kaphat. Már a bajnokság előtt is megbeszéltük, hogy lesz forgás a csapatban. Szerintem ezzel mindenki tisztában van. Ez majd most is így történik, néhol változtatunk az összeállításunkon.
– Ismét műfüvön lesz majd a mérkőzésünk. Ennek a tényezőnek lehet bármilyen jellegű jelentősége?
– Semmi. Egyenes lesz a talaj, ami jó, és mi jobban hozzá vagyunk szokva, hiszen egy egy telet ott töltöttünk. Remélem, minél több gólt tudunk majd szerezni.
– Ősszel egy kifejezetten harcos Karancsberénnyel találkoztunk. Akkor végül 3-1-re nyertünk. Az odavágó tükrében ezúttal mire számítasz?
– Ott nem játszottunk túl jól. Rúgtunk három gólt, majd volt több helyzetünk, aztán egyszer betalált az ellenfél tizenegyesből. Szerintem most másabb lesz, bízom benne, simább, mint az idegenbeli volt. A papírforma egy dolog, a pályán kell megmutatni, hogy van különbség a két csapat között.
– Tarlósi Milán sérült, Szabó Tibornak öt sárga lapja van. Rajtuk kívül még ki nem lesz bevethető?
– Illés Edvinnek van egy apróbb problémája, de perpillanat a többiek nagyjából rendben vannak.