Hírek

Hírek

Vereséggel ért véget a főpróba

Hiába a biztató első félidő, a szünet után jobbnak bizonyult az Érd utolsó téli edzőmérkőzésünkön.

Múlt vasárnap elérkezett csapatunk a tavaszi nyitány előtti főpróbához. Utolsó téli fellépésünkön az ugyancsak NB III-as, a Nyugati-csoportban jó ideje meghatározó alakulatnak számító Érdet fogadtuk Utánpótlás Edzőcentrumunkban. Ez a kilencven perc is hasznosnak ígérkezett, hiszen egy, a saját mezőnyében élgárdának számító ellenféllel találkoztunk.

Az első félidőre nem lehetett panaszunk. Tetszetősen szőttük akcióinkat, jól néztünk ki. Előnybe is kerültünk: a 9. percben Tarlósi Milán váltotta közelről gólra Skulka centerezését. Mentünk tovább, ebben az időszakban méltó partnerek voltunk. A félidő derekához közeledvén aztán büntetőből egalizáltak a vendégek.

A szünetig itt is-ott is könyvelhettünk el lehetőségeket, de a hálók már nem rezdültek meg a pihenőig. A második játékrészben tíz perc alatt megszerezték a vezetést a szabadrúgásból eredményes Pest megyeiek. Hamarosan harmadszorra és negyedszerre beköszöntek a látogatók, majd ugyan Tarlósi Milán tizenegyesével szépítettünk, még egy újabb döfést is bevittek az érdiek. Öt-kettes vereséget szenvedtünk tehát utolsó téli gyakorló meccsünkön. Reméljük, ennél jóval jobban sül majd el a Putnokon esedékes előadás.

Felkészülési mérkőzés:

SBTC-Érdi VSE 2-5 (1-1)

SBTC Utánpótlás Edzőcentrum, zárt kapuk mögött. Vezette: Tóth I. (Lovasi J., Gordos Á.)

SBTC: Puporka – Simó A. (Juhász), Nemes, Petrezselyem, Szeles – Köböl, Bakos, Sárközi – Skulka (Nagy X.), Tarlósi M., Bata (Gazdag Balázs). Vezetőedző: Lakatos Béla.

Érdi VSE: Kertész F. – Fürjes, Honti, Bozsoki, Csiszár, Varga T. – Kalmár, Kócsa, Koós – Popov, Kollega. Csereként léptek pályára: Balogh, Farkas, Molnár, Kertész B., Sulyok, Fügedi, Földesi. Vezetőedző: Limperger Zsolt.

Gól: Tarlósi M. (2), ill. Koós (2), Kollega, Kalmár, Bozsoki

Lakatos Béla: – Jól kezdtük a mérkőzést, sőt az egész első félidőben jól játszottunk, de ajándékoztunk egy gólt az ellenfélnek. A második félidőben szintén pontrúgások után kaptuk a gólokat, ami visszatérő probléma. Ettől függetlenül túlzottnak érzem az öt gólt. Nem öt-kettő lett volna a reális eredmény. Ennek ellenére szerintem játékban egyenrangú partnerei voltunk a vendégeknek, akik jó színvonalat képviselnek a Nyugati-csoportban. A kapott gólok számát le kell redukálni az első tavaszi fordulótól, mert ez sok!

Limperger Zsolt: – Nekünk is az utolsó edzőmeccsünk volt, ahogy az ellenfelünknek. Láttam biztató dolgokat. Korábban próbálkoztunk két-három felállással, ezen a meccsen már csak csak egy jöhetett szóba. Bízom benne, ez működni fog. Ezen a mérkőzésen elég sok helyzetünk volt, akikből jó párat be is rúgtunk. Ellenfelünk megszerezte a vezetést, de sikerült fordítani. Bizakodóak vagyunk a jövőre nézve!