Neves ellenfelet fogadott az U17
Szerdán a Vasas Kubala Akadémia fiataljai látogattak Utánpótlás Edzőcentrumunkba.
Szerdán felkészülési találkozón fogadta U17-es alakulatunk a kiemelt sportakadémiák égisze alá tartozó, az adott korosztály országos kiemelt bajnokságában vesztett pontok tekintetében legjobb mérleggel álló Vasas Kubala Akadémia U16-os legénységét.
Az első félidőben a kezdeti megilletődöttséget követően mezőnyben egyenrangú partnerei voltunk a vendégeknek. Felvettük a másik oldal agresszív letámadásra épülő stílusát, és kifejezetten hasznos játékrészben voltunk érdekeltek egy nagyon erős vetélytárs ellenében. Mindkét csapat számára teljes mértékben megfelelőnek ítélhetjük meg a szünet előtti negyvenöt percben látottakat. Végül kétgólos előnyt birtokolva vonulhattak pihenőre az angyalföldiek.
A második felvonásra a rengeteg csere után komolyabb különbség alakult ki a gárdák között, végül pedig hat-nullás arányban győzedelmeskedett fővárosi edzőpartnerünk. Valamennyi labdarúgónk lehetőséget kapott a bizonyításra patinás budapesti társulattal szemben. Külön örömteli, hogy az SBTC nevelésű Kecskés Levente kitűnő teljesítménnyel és gólokkal járult hozza mostani együttese győzelméhez. Neki és társainak is sok sikert kívánunk a tavaszi idényben!
Felkészülési mérkőzés:
SBTC U17-Vasa Kubala Akadémia U16 0-6 (0-2)
Salgótarján, SBTC Utánpótlás Edzőcentrum.
SBTC U17: Kaszás – Zsákai, Toldi,Tari, Palkovics – Filkor, Jakab, Nagy X., Klajban, Gyetvai – Radics Csereként léptek pályára: Sulyok, Dóra, Csonka, Dinka, Horvát T, Illés, Novák. Vezetőedző: Sebestyén Szilárd.