Hírek

Hírek

Vasárnap a Debrecen tartalékcsapata következik

A “kis Loki” otthonában lépünk pályára a tizedik fordulóban.

Folytatódik az erőltetett menet. A diósgyőri fiatalok elleni szép győzelmünket követően vasárnap a harmadik vonal Keleti-régiójának tizedik fordulójában lesz érdekelt együttesünk, 14.30-tól ismét egy tartalék alakulattal lesz dolgunk, a Debrecen kettővel mérhetjük össze tudásunkat a Debreceni Egyetem létesítményében.

Soros vetélytársunk remek formában várja a kezdősípszót, az előző öt fellépésén veretlen maradt a jelenleg a tabella nyolcadik helyét elfoglaló gárda. Sorrendben a Sajóbábonyt, a Kisvárda “fakót”, a Ceglédet, illetve a Balassagyarmatot is elintézték a cívisvárosiak, szerdán pedig ikszeltek az utolsó pillanatokban büntetőből eredményes Tiszafürednél. Perpillanat egyébként négy sikernél, két-két reminél, illetve fiaskónál, egyben 17:12-es gólkülönbségnél jár a “kis Loki”.

A hét közepén két rosszul sikerült újra nyerni tudó legénységünket kellőképpen feldobhatta a pár nappal ezelőtt elért szép diadal, el is kél majd az önbizalom a következő erőpróbánkon is, hiszen ezúttal sem számíthatunk egyszerű menetre. Azon túl, hogy egy mintegy 230 kilométeres túra elébe nézünk, egy elég masszív riválissal fogunk találkozni, így a legjobb formánkra lesz szükség ahhoz, hogy ponttal a zsebünkben zárjuk Hajdú Bihar megyei kirándulásunkat. A fiúk viszont képesek rá, hogy ismét rácáfoljanak a papírformára, szerencsére szerethető csapatunk van, és biztosak lehetünk abban, hogy ezúttal is megesznek majd mindent a fekete-fehér színekért a srácok!

119066930_376385666697219_8367190956585154753_n