Hírek

Hírek

Vasárnap Cegléden lépünk pályára

Idegenben térnénk vissza a helyes ösvényre.

A Kisvárda tartalékcsapatával szemben elszenvedett vereséget követően vasárnap 14.30-tól a harmadik vonal Keleti-csoportjának tizennegyedik köre következik csapatunk számára. Aktuális erőfelmérőnkön a Cegléd otthonában lesz jelenésünk.

Soros vetélytársunk jelenleg a tabella tizenhatodik pozícióját foglalja el, eddigi fellépéseiken tizenhárom szerzett pont mellett négy győzelmet, egy döntetlent, nyolc vereséget, illetve 11:20-as gólkülönbséget jegyezhettek fel a Pest megyeiek. A legutóbbi mérkőzésén három-nullra kaptak ki Tiszafüreden a házigazdák.

Mint látható, mostani vetélytársunk sincs túl jó passzban. Ez a megállapítás sajnos ránk is igaz, hiszen a mögöttünk hagyott három körben egyaránt alulmaradtunk. Lenne tehát miért javítanunk, hogy ne kerüljünk a kiesést jelentő helyek valamelyikére.

Hozzá kell tenni, előzetesen is sejtettük, hogy lesznek ilyen hullámvölgyeink, ahogy eredményesebb periódusaink is. Egy újonc társulat esetében ez nem meglepetés. Ettől függetlenül reméljük, minél előbb, akár már a közelgő találkozónkon képesek leszünk visszatérni a helyes ösvényre, és tovább gyarapítjuk bajnoki egységeink számát!

NB III Keleti-csoport, 14. forduló, 2020. október 18. (vasárnap), 14.30:

Ceglédi VSE-SBTC

Helyszín: Cegléd, Zsengellér Gyula Sporttelep.