Hírek

Hírek

Az U15 ősze edzői szemmel

Polaneczky Péter értékelte a fiúk eddigi szereplését.

Miután egymás után ismertettük utánpótlás alakulataink őszi szereplését, most az edzőkön a sor, hogy elmondják véleményüket együtteseik eddigi teljesítményét illetően. Ezúttal az országos kiemelt mezőny másodosztályának Észak-csoportjában vitézkedő U15-es csapatunkat vezető Polaneczky Péter értékelte az első félévet.

– A középmezőnybe vártam a csapatot az előzetes szereplések tükrében, amit többé-kevésbé meg is valósítottunk, bár sajnos a középmezőny hátsó részében vagyunk, nem az első felében. A szezonban voltak jobb és rosszabb meccseink, hullámzó volt a teljesítményünk. Akadtak olyan mérkőzéseink, amikor kikaptunk, de szerintem nem érdemeltünk vereséget. A helyzetkihasználásunkon is van még mit javítani, illetve a hátsó alakzatokban is van még mit javulnunk. A bajnokság szerintem eléggé erős, jó ellenfelek ellen játszunk, szinte minden hétvégén. Sajnos sok csapat fizikálisan és genetikailag is fölénk nőtt a szezonban, az erőnléti dolgokban viszont nincsenek nagy különbségek, azon leszünk, hogy ezeket eltüntessük.

A pozitívumok a csapat kapcsán, hogy az eredmények ellenére talán csak egy-két meccsen játszottunk alárendelt szerepet. Az edzéseken a szűk létszám ellenére végig megfelelően voltunk jelen a szezonban, bár még kellene pár ember a keretbe. Kemény felkészülést szeretnék tartani, persze sok labdás futással, taktikai és technikai elemekkel, valamint edzőmeccseket is szeretnék majd játszani a szezon előtt, hogy kialakuljon egy olyan technikás focit játszó és küzdő csapat, amilyet a pályán szeretnék látni. A tavaszi cél egyértelmű több pontot szerezni, mint az ősszel, emellett a játékban javulni, és a helyzetkihasználásunkon feltétlenül javítani, illetve a kapott gólok számát is csökkenteni. Azon leszünk, hogy ezeket a célokat megvalósítsuk és elérjük!

134100364_453961722399090_7474301373920045613_n