Hírek

Hírek

Szombaton pályán is a csapat

A megye egyes Héhalmot fogadjuk az év első edzőmérkőzésén.

Hétfő óta edzésben van a harmadosztály Keleti-csoportjában szereplő csapatunk, péntekkel bezárólag pedig mindennap tart foglalkozást a fiúknak Lakatos Béla szakvezetőnk. Szombaton már le is játsszuk a hangolási időszak első előkészületi mérkőzését, délelőtt 11 órási kezdéssel a megye egyes Héhalom együttesét fogadjuk Utánpótlás Edzőcentrumunkban. A jelenleg érvényben járványügyi előírások miatt zárt kapuk mögött.

Vendégeink jelenleg bajnokságuk tizedik helyét foglalják el, eddig négy győzelmet, két döntetlent, hat vereséget, illetve 21:18-as gólkülönbséget könyveltek el a szezon során. Mesterük klubunk korábbi támadója, Győri Zoltán. utoljára 2019 novemberében találkozott egymással a két gárda, akkor odahaza 3-0-ra nyertünk.

Nem mondunk vele újat, egy-egy ilyen gyakorló meccsen csak másodlagos az eredmény, az előttünk álló hetek legfontosabb feladata az lesz, hogy minél inkább összerázódjanak játékosaink a február végén esedékes tavaszi bajnoki rajtot megelőzően. Ennek a folyamatnak egy korai lépcsőfokán esünk majd túl a hétvégén.

Felkészülési mérkőzés, 2021. január 16. (szombat), 11.00:

SBTC-Héhalom SE

Salgótarján, Utánpótlás Edzőcentrum, zárt kapuk mögött.