Szerdán ismét pályán leszünk
Pest megyei csapatot látunk vendégül következő edzőmérkőzésünkön.
A Bánk-Dalnoki Akadémia ellen lejátszott meccsünk után szerdán jöhet is a téli időszak következő fellépése. 17 órási kezdéssel a budapesti első osztályú REAC együttesét fogadjuk klubunk Utánpótlás Edzőcentrumában. Az érvényben lévő szabályozások értelmében, csupán védettségi igazolvánnyal rendelkező személyek tekinthetik meg a találkozót.
Vendégeink egészen 2017-ig valamilyen NB-s bajnokságban szerepeltem, majd a mögöttünk lévő éveket már az említett mezőnyben töltötték. A mostani évad eddigi részében 9 győzelem, illetve 3-3 döntetlen és vereség mellett 37:16-os gólkülönbséget könyvelhettek el. Zömében tehetséges fiatalok alkotják ellenfelünket.
Mi a már lezajló előkészületi mérkőzésünk mellett rengeteg kemény foglalkozáson vagyunk túl, becsülettel teszik a dolgukat a fiúk. A hangulatra és az elszántságra nem lehet panasz. Ezúttal ismét a megfelelő terhelésen lesz a hangsúly.
Felkészülési mérkőzés, 2022. január 19. (szerda), 17.00:
SBTC-REAC
Helyszín: Salgótarján, SBTC Utánpótlás Edzőcentrum.