Hírek

Hírek

Rubint Richárd ezúttal dicsérettel illeti csapatunkat

Vezetőedzőnk szerint kimondottan jól fociztunk az NB III-as Hatvan elleni győzelmünk alkalmával.

Mint már ismert, a tavaszi idényre hangoló felnőttcsapatunk újabb állomáson esett túl a felkészülési időszakban, aktuális edzőmérkőzésünkön kettő-nulla nyertünk a harmadosztályú Hatvan otthonában. A találkozót követően ismét arra kértük vezetőedzőnket, Rubint Richárdot, hogy értékelje a látottakat.

Rubint Richárd: – Szerintem megleptük az ellenfelet jó játékunkkal! Ezen a napon tényleg jól fociztunk, sokkal szervezettebben, mint a Balassagyarmat ellen, próbáltuk csiszolni a hibákat, ami sikerült is. A védelem is kimondottan jó volt és előrefelé is veszélyesek voltunk. A hazaiaknak nem igazán volt ziccere, csak lehetősége, mi pedig nagyobb arányban is nyerhettünk volna, mert a végén kihagytunk három óriási helyzetet. Meg kell dicsérnem a csapatot, bár megint voltak olyan periódusok, ahol jobbak is lehettünk volna, de ezeket az időszakokat szervezettségünk miatt ki tudtuk húzni kapott gól nélkül. Ahogy a BSE ellen voltak átlagos és az alatti teljesítmények, ezúttal csak jók, nagyon jók és kiválók! Ez volt a különbség a két meccs között! Gratulálok a fiúknak a jó játékhoz és a jó eredményhez! Megyünk tovább!

56816007_280070089577128_8729023873770586112_n-768x1024