Hírek

Hírek

Feljutottunk az NB III-ba

Meggyőző fölénnyel, kettős győzelemmel és kapott gól nélkül múltuk felül a Nyergesújfalut.

Vasárnap a hosszú 2022/2023-as idény utolsó állomásához érkezett felnőtt együttesünk. Lejátszottuk az NB III-as osztályozó párharc második mérkőzését a Komárom-Esztergom vármegyei élvonalban bajnoki címig jutó Nyergesújfalu otthonában. Mint ismert az odavágón 3-0-ra nyertünk, így magabiztosan kelhettünk útra, de tudtuk, még vár ránk egy nehéz menet idegenben.

Az első félidőben nem igazán találtak egymáson fogást a gárdák. Helyzetet elvétve láthattunk, mezőnyben zajlott a csata. Bár nem esett gól a szünetig, kézben tartottuk a gyeplőt. Érezhető volt, nem lehet gond. A második etap elején meglett a vezetés is. Csatlós tette középre a labdát balról, a pontos passz Csifónál kötött ki, támadónk pedig nem hibázott, higgadtan értékesítette a ziccert.

Nem sok kérdés maradt már a hajrára. A hazaiaknak nem jött össze a szépítés sem, hiába igyekeztek, mindhiába. Az utolsó negyedórához érve két cserénk hozott össze újabb eredményes akciót. Palkovics centerezését Csáki vágta be közelről, kialakítva a végkifejletet. 2-0-ra győztünk. Összesítésben 5-0-s arányban bizonyultak jobbnak az Amatőr Kupa legutóbbi kiírásának döntősénél. Köszönjük a velünk tartó és csapatunkat buzdító mintegy 100 fős magnak a jelenlétet! Irány a nemzeti harmadosztály! Szép volt, fiúk!

Osztályozó az NB III-ba jutásért, 2. mérkőzés:

Nyergesújfalu SE-Salgótarjáni BTC 0-2, összesítésben: 0-5

Nyergesújfalu, Hajnal Tamás Sportcentrum, 350 néző. Vezette: Muhari G. (Kovács G., Dobos D.), tartalék játékvezető: Dombi O.

Nyergesújfalu SE: Borsiczki – Vass, Molnár (Fellegi, 58.), Farkas, Balogh – Motuz, Szoboszlai (Vida, 77.) – Tóth D., Manga M. (Takács, 77.), Raffai – Hajnal (Manga Zs., 65.). Vezetőedző: Darabos Gábor.

Salgótarjáni BTC: Sz. Varga – Bakos, Csuka, Sulyok, Csatlós (Palkovics, 75.) – Leandro (Horváth M., 66.) – Boros (Jakab, 75.), Klajban (Kecskés, 66.), Nagy X., Tarlósi P. – Csifó (Csáki, 70.). Vezetőedző: Sebestyén Szilárd.

Sárga lap: Szoboszlai, Tóth D., Hajnal, Farkas, ill. Leandro

Gól: Csifó (48.), Csáki (78.)

Darabos Gábor: A mai mérkőzésről megint ugyanazt tudom mondani, mint a múltkoriról. Ugyanúgy zajlott, mint az előző. Az első félidőben teljesen egálban játszottunk. Nem csak az eredmény miatt, hanem úgy gondolom, mezőnyben is és mindenféle szempontból. A második félidőben ismét kiütközött a két csapat közti differencia. Kondicionálisan fölénk nőtt az ellenfél és ez gólokban is megmutatkozott. Gratulálok a Salgótarjánnak a győzelemhez és kívánok nekik nagyon sok sikert az NB III-ban!

Sebestyén Szilárd: – Azt kell mondanom, hogy a kettő nullás győzelmünk teljesen megérdemelt. Úgy jöttünk ide, hogy nehéz mérkőzés lesz, úgy készültünk rá egész héten. Azt gondolom, hogy az ellenfél jó megoldásait igyekeztünk kiküszöbölni, arra építettünk, és úgy vélem, megérdemelten nyertünk. A két meccs alapján, kapott gól nélkül, teljesen megérdemeltük a továbbjutást. Most már az NB III-ra készülünk, két hét múlva kezdünk, haladunk tovább előre az úton. Elsősorban köszönjük szépen a szurkolóknak, akik hazai pályán és Nyergesújfalura ellátogatva is személyesen buzdították a csapatunkat! Köszönjük azoknak, akik a “Nógrádfocin” keresztül figyelemmel kísérték a mérkőzéseket! Köszönjük a sok gratulációt és a pozitív dolgokat! Illetve köszönjük azokat a negatív reakciókat is, amiket tapasztaltunk, akár a “Nógrádfoci” honlapján, akár személyesen a városban. Ezekből építkezünk és próbálunk meg még jobban, még többet kiadni magunkból. Azt gondolom, hogy ezek a negatív hangok visznek minket előre. Köszönöm szépen a fiatal játékosaimnak az egész éves hozzáállást, hiszen nekik az U19-ben és a felnőttcsapatban is részt kellett venni. Remélem, hogy az év végén, illetve az elkövetkezendő hetekben nem fogják őket megbolondítani, és maradnak az SBTC kötelékében. Mi nem a megyei csapatoknak szeretnénk játékosokat nevelni, hanem saját magunknak! Belőlük szeretnénk építkezni, azt szeretnénk, hogy ők legyenek az NB III-ban a húzóemberek, és minél több többen épüljenek be a csapatunkba!