Hírek

Hírek

Az MTK szakembereitől tanulhattunk

A budapesti klub utánpótlásának fontos alakjaitól szerezhettek fontos tapasztalatokat edzőink.

Hasznos héten vannak túl Tehetség Központunk edzői, hiszen a hétfői belső képzést – kivesézve a párharc játék minden opcióját – követően pénteken igen “veretes” kontingens látogatott el a stábhoz. Az MTK Sándor Károly Akadémia utánpótlás fellegvárának szekció vezetői, Moskovits Gábor és Tóvizi Tamás osztották meg kollégáinkkal klubjuk filozófiáját. A minden korosztályt átskálázó előadás után egy nagyszerű edzésbemutató zárta a programot.

Az esemény kapcsán Moskovits Gábort kérdeztük:

– Miért részesülhetett klubunk ilyen megtiszteltetésben, hogy eljöttetek hozzánk előadást tartani?

– Egy, az utánpótlásban régóta dolgozó és általam is elismert szakember, Kobka Viktor hívott meg, hogy az utánpótlásképzéssel kapcsolatos filozófiánkat mutassuk be Tóvizi Tamás kollégámmal. Nagy megtiszteltetésnek vettem, így természetesen el is fogadtuk a felkérést.

– Milyen tapasztalatokat szereztetek a nap során?

– Abszolút pozitívakat. Évek óta nem jártam Salgótarjánban, ezért kellemes meglepetést okozott a létesítmény fejlődése. Ami azonban talán ennél is fontosabb, hogy a Viktor által képviselt magas szintű szakmaiság minden percben érződött. Hihetetlen fejlődésen ment át az elmúlt években a helyi foci, amihez ezúton is gratulálunk és sok sikert is kívánok.

– Hogy éreztétek magatokat nálunk, véleményetek szerint az edzők, illetve a játékosok vevők voltak az elképzeléseitekre?

– Nagyon jól, szívesen jövünk máskor is. Az edzők nyitottságát jól mutatja, hogy a tervezett programban jóval tovább tartott, gondolok itt az elméleti részre, mivel a kollégák sokat kérdeztek, érdeklődőek voltak. A játékosok hamar magukévá tették azt, amit szerettünk volna átadni nekik, látszik, hogy jó képzést kapnak, jó helyen vannak!

A két előadó részéről nagyon jólestek az elismerő szavak, de tudjuk, hogy az út elején járunk, és hogy folyamatosan nagyon sokat kell tennünk azért, hogy minden szinten megfelelően teljesítsünk.