Hírek

Hírek

Megtisztelő megkeresés érkezett klubunkhoz

Egykori nemes ellenfelünk, a görög AEK Athén vette fel velünk a kapcsolatot egy levél formájában.

1972 szeptemberében történt, hogy csapatunk az AEK Athénnal találkozhatott az UEFA Kupa első fordulójában. Az idegenben elszenvedett három-egyes vereséget követően Salgótarjánban egy-eggyel zártunk, és ugyan összesítésben alulmaradtunk, ez az európai párharc méltán kerülhetett fel klubunk dicsőségfalára.

Úgy tűnik, az iménti megállapítást hasonlóképpen gondolják egykori neves ellenfelünknél is, szerdán ugyanis egy meglepetésszerű e-mailt kapott klubunk, egyenesen Görögországból! A levélben röviden az áll, hogy az AEK szeretne tőlünk kérni egy kis címeres zászlót, hogy aztán amolyan ereklye gyanánt ki tudják állítani a szintén felújítás alatt álló múzeumukba.

Természetesen, kellő büszkeséggel eleget is teszünk a kérésnek, jó érzés, hogy részesei lehettünk a tizenkétszeres bajnok és tizenötszörös kupagyőztes történelmének, ahogy az is, hogy a messzi távolban is gondolnak ránk!

A kapott e-mail magyar fordításban:

Kedves Hölgyem/Uram!

Először is, szeretnék bemutatkozni. Angelika Arkadi vagyok, az AEK Athén általános igazgatója. Az ok, amiért kapcsolatba léptem önökkel, a következő: a végső szakaszában vagyunk, hogy befejezzük az új stadionunk munkálatait.

Gyorsan haladunk, arra számítunk, hogy 2021-re kész lesz a stadion. Ez az egyik legnagyobb beruházás a klub történelmében, amire mind nagyon büszkék vagyunk.

Ezzel egy időben, felújítjuk a múzeumunkat is, és meg szeretnénk rá kérni, hogy küldjék el számunkra klubja hivatalos kis zászlaját, azon vagyunk, hogy valamennyi ellenfelünktől legyen egy kis címerünk, akikkel a múltban megmérkőztünk az európai kupasorozatokban.

A fő célunk, hogy egyikőjüket sem szabad elfelejteni, és szeretnék, ha a jövőben akár hivatalos vagy barátságos mérkőzésen ismét találkoznának csapataink, így meglátogathatnák új stadionunkat és múzeumunkat, ami kiváló alkalom lenne, hogy megismerjék a vendégszeretetünket.

A cím, ahová megkérnénk, hogy küldje el nekünk a kis zászlót:

A legjobbakat és sok szerencsét kívánok a klubjuknak, minden futballszeretőnek, hogy legyőzzük ezt a nagyon nehéz, példátlan helyzetet, és megint örvendezhessünk a labdarúgás egyediségében, amit mindannyian szeretünk és szurkolunk érte minden formában.

Üdvözlettel:

Angelika Arkadi, AEK általános igazgató

level