Klubunk is megpróbál segíteni az ukrajnai menekülteknek
Csatlakoztunk a Híd Kárpátaljáért Programhoz és egy salgótarjáni adománygyűjtéshez is.
Háború dúl a szomszédban, és mint minden modern háborúnak, az ukrajnai harcoknak is a civil lakosság a legnagyobb áldozata.
Ezúton szeretnénk tájékoztatni közösségünk tagjait, játékosainkat, hozzátartozóikat, hogy az SBTC is csatlakozik a Híd Kárpátaljáért Programhoz, melynek elsődleges célja az Ukrajnából, különösen Kárpátaljáról a háború elől menekülők megsegítése.
Csatlakozunk ahhoz a salgótarjáni adománygyűjtéshez is, amelynek keretében a József Attila Művelődési és Konferencia Központban (Főtér 5.) várják az adományokat a szervezők.
Minden tartós élelmiszer, takaró, hálózsák, tisztálkodási szer nagy segítséget jelent. Az adományok a Máltai Szeretetszolgálat által jutnak el a rászorulókhoz.
A segítségnyújtás egyéb módjai:
A 1357-es telefonszámon elérhető “Híd Kárpátaljáért” adománygyűjtő vonalra érkező minden hívás 500 forint támogatást jelent.
Pénzbeli felajánlás a Nemzeti Összefogás számlaszámára juttatható el: 11711711-22222222.
Arra kérünk mindenkit, akinek van rá módja, vegyen részt ebben a kezdeményezésben!