Hírek

Hírek

Kikaptunk a Gyöngyösi AK-tól

Alulmaradtunk második edzőmeccsünkön.

Szerdán ismét előkészületi találkozón lépett pályára felnőtt csapatunk. A Heves megyei első osztályú Gyöngyösi AK-ot fogadtuk a Szojka Ferenc Stadionban. Mi kezdtünk jobban és meg is szereztük a vezetést, a szünetre viszont egállal vonulhattunk. Még a pihenő előtt emberelőnybe is kerültünk.

A második játékrészben mentünk előre, nálunk volt többet a labda, de már nem tudtuk bevenni a kaput. Velünk ellentétben a vendégek jól sáfárkodtak kevés helyzetükkel és még egyszer eredményesek voltak. Végül fáradtan mozogva, 2-1-es vereséget szenvedtünk, egy igen hasznos edzőmérkőzésen.

Felkészülési mérkőzés:

Salgótarjáni BTC-Gyöngyösi AK 1-2 (1-1)

Salgótarjáni BTC: Bajnai – Rácz, Csuka, Sulyok, Orosházi – Boros, Filkor, Sárközi, Szántó – Csifó, Tarlósi. Cserék: Kanyó, Csatlós, Palkovics, Zsákai, Jakab, Csáki, Klajban. Vezetőedző: Sebestyén Szilárd.

Gyöngyösi AK: Tóth B. – Czinkóczi, Vernyik, Szilágyi, Váradi – Nagy-György B., Szabó T., Oravecz, Tóth L. – Márkus, Szabó V. Cserék: Sándor, Szentannai, Veres, Forgó, Ludányi, Nagy-György T. Vezetőedző: Majzik Zoltán.

Piros lap: Váradi (40., Gyöngyösi AK)

Gól: Szántó, ill. Vernyik, Ludányi

Sebestyén Szilárd:Nagyon fáradtan mozgott a csapat! Kemény edzésekkel megyünk bele az edzőmérkőzésekbe. Ez ebben az időszakban természetes. Készülünk tovább, ettől csak jobb lehet!