Hírek

Hírek

Kényszerszünet-napló: Simó-fivérek

Idősebbik játékosunk, Attila adott helyzetjelentést a testvérek mostani időszaka kapcsán.

Nincs új a nap alatt, telnek-múlnak a napok, de még mindig semmi hír, mikor indulhat újra útjára a labda. Éppen ezért, ebben az időszakban egymás után adunk majd aktuális információkat felnőttkeretünk játékosairól, szemszögükből hogyan telik ez a nem szokványos időszak. Most a Simó-fivérek jönnek a sorban, Attila tolmácsolásában olvashatjuk, a saját magával, illetve az öccsével, Leventével kapcsolatos helyzetjelentést.

Simó Attila: – Köszönjük, jól vagyunk, már amennyire lehet ebben a helyzetben. Soha nem volt még ilyen hosszú szünetünk, mióta focizunk. Hiányoznak az edzések és az öltözői hangulat. A meghatározott edzésterv alapján dolgozunk itthon. Mellette még saját programot is végzek. Levi az U19-es edzéstervet is csinálja, de neki is hiányoznak már a csoportos foglalkozások és természetesen a meccsek. Nagy előny, hogy ketten vagyunk, így az itthoni edzések is élvezhetőbbek, mint egyedül. Bízunk benne, hogy a Stécé számára kedvező döntést hoz majd az MLSZ.

94274954_865720960594370_4374302823790149632_n