Továbbra is jól szerepel az U17 és az U19
Az idősebbek két győzelemmel tartják második helyüket, míg eggyel fiatalabb korosztályunk egy kósza vereség ellenére is listavezető.
Az elmúlt héten két-két erőpróba is várt U17-es és U19-es korosztályunkra. Előbb Felsőzsolcára voltak hivatalosak a srácok, ahol az idősebbek simán nyertek, míg a “17-esek” nagy csatában kikaptak. Pár nappal később a Tállyát fogadták a fiúk, végül pedig mind Csatlós Tamás, mind Sebestyén Szilárd legénysége simán győzedelmeskedett. Egyelőre nem lehet panasz a fiatalok szereplése, hiszen az U19 második a tabellán, míg az U17 vezeti saját mezőnyét. Legközelebb egyaránt rangadó vár együtteseinkre, november 13-án a Sajóbábony Focisuli alakulatainál lesz jelenése csapatainknak.
U19, III. osztály, 10. forduló:
BTE-Felsőzsolca-SBTC 1-5 (1-2)
SBTC: Harmat – Csatlós, Telek, Soós-Valenta, Juhász, Horváth, Budveszel, Fésűs, Nagy, Menczel (Kollár, 68.), Jedlicska (Griffaton, 64.).Vezetőedző: Csatlós Tamás.
Gól: Horváth M. (3), Budveszel, Kollár
11. forduló:
SBTC-Tállya KSE 4-1 (2-0)
SBTC: Sirkó – Csatlós, Juhász, Budveszel, Baranyi, Griffaton, Jedlicska (Csonka, 46.), Fésűs, Nagy G. (Kollár, 76.), Soós-Valenta (Berki, 72.), Telek. Vezetőedző: Csatlós Tamás.
Gól: Griffaton, Baranyi, Fésűs, Kollár
Az aktuális állás:
U17, III. osztály, 10. forduló:
BTE-Felsőzsolca-SBTC 3-2 (0-1)
SBTC: Horváth – Jakab (Berki, 69.), Novák, Toldi, Sulyok, Filkor, Klajban, Tari (Zsákai, 60.),Nagy, Palkovics, Zsigmond (Csonka, 8.). Vezetőedző: Sebestyén Szilárd.
Gól: Filkor, Berki
11. forduló:
SBTC-Tállya KSE 10-2 (4-1)
SBTC: Horváth – Jakab, Novák (Zsákai, 46.), Toldi, Sulyok, Filkor, Klajban, Horváth T., Nagy M., Dinka (Illés, 46.), Dóra (Palkovics, 46.). Vezetőedző: Sebestyén Szilárd.
Gól: Klajban (3), Nagy (3), Filkor (2), Horváth (2)
Az aktuális állás: