Hírek

Hírek

Fontos információk a rajt előtt

Pár lényeges tudnivaló az NB III-as nyitányt megelőzően.

Tisztelt Szurkolók!

Mint az mindannyiunk előtt ismert, igen fontos mérkőzésre készülhetünk, vasárnap 17.30-tól hazai pályán kezdjük meg szereplésünket az NB III Keleti-csoportjának 2020/2021-es idényében. Bízunk benne, minél többet teszik majd tiszteletüket a Szojka Ferenc Stadionban a BVSC ellen, számítunk a buzdításra, a tizenkettedik játékosra!

Hiába fokozódik azonban egyre inkább a várakozás közeledvén a kezdősípszóhoz, nem árt pár fontos információval is tisztában lennünk. Valószínűsíthető, komoly nézősereg fogja képviselteti magát a nyitányon, éppen ezért, a komolyabb tumultust elkerülendő, arra kérjük valamennyi szimpatizánsunkat és az érdeklődőket, hogy időben, lehetőleg minél korábban jelenjenek meg a meccs helyszínén. 

Lényeges információ, hogy két jegypénztár fog majd üzemelni. A tikettek egységesen ötszáz forintba kerülnek! Biztonsági okokból a hazai drukkerek számára kijelölt tribünön két lelátórész le lett zárva, csak az ülőhelyek vehetőek igénybe, vagyis pusztán a fedett rész. A nem használható terület sárga szalaggal lesz elszeparálva. A büfé a megszokott helyen üzemel. A vendégcsapatért szorítók teljesen elkülönítve tekinthetik meg a találkozót. 

A cél közös, hogy egy minél jobb hangulatú ütközet során valahogy két vállra tudjuk fektetni budapesti vetélytársunkat, egy hárompontos rajt hatalmas lökést adna együttesünknek. Együtt sikerülhet! Hajrá, Stécé!