Hírek

Hírek

Eldőlt, hogy hányadik helyen telelünk

Az utolsó őszi mérkőzéseket is lejátszották a bajnokságban.

Ugyan csapatunk még a múlt hétvégén befejezte a harmadosztály Keleti-csoportjának őszi szakaszát, még nem volt egyértelmű, hányadik helyen töltjük a téli szünetet, mivel csütörtökön is rendeztek mérkőzéseket a bajnokságban. A három, korábban elhalasztásra kerülő találkozón az Eger legyűrte a Füzesgyarmatot, és ami a szemszögünkből fontos, a Tiszaújváros nyert Hatvanban, a Gyöngyös pedig legyőzte a Debrecen második számú együttesét.

Az említett eredmények tudatában kimondható, hogy a tabella tizenötödik pozíciójában vonulhatunk kisebb pihenőre. Az utolsó öt, illetve a három régió legrosszabb tizenötödik helyezettje búcsúzik az NB III-tól. A már lepergő huszonegy meccsünkön egyébként huszonkét pontot szereztünk, hat sikert mellett négy döntetlent, tizenegy vereséget, illetve 28:44-es gólkülönbséget könyvelhettünk el.

Mint az alábbiakban látható, igen csak egyben van a táblázat alsó része, komoly tülekedés várható a folytatásban a kiesés elkerüléséért zajló harc során. Most jöhet egy kis szusszanás, aztán a felkészülési időszak, február 28-án pedig Putnokon nekivágunk a tavaszi küzdelmeknek, bízván abban, hogy képesek leszünk bennmaradni.

nb3-vege