Hírek

Hírek

Egy félidő alatt kikaptunk Kisvárdán

Hiába iparkodtunk a második játékrészben, nem tudtuk kijavítani az elrontott első félidőt.

Szerdán messzi túrának vágtunk neki, a Kisvárda második számú együtteséhez látogattunk a harmadik vonal Keleti-csoportjának 32. fordulójában. Több tekintetben sem volt egyszerű aktuális fellépésünk, hiszen azon túl, hogy egy masszív, erős gárdánál volt jelenésünk, a többórás buszút sem könnyítette meg a dolgunkat.

Sajnos be is igazolódtak ilyen jelegű félelmeink, hat perc elteltével már kettővel vezettek a házigazdák. Előbb egy kijátszott akciót néztünk el, majd egy szöglet utáni fejesből kaptunk gólt. Az első félidő további részében sem voltunk túl frissek, ráadásul éppen a legrosszabbkor, a szünet előtt megkaptuk a harmadikat is.

Nem várt ránk egyszerű folytatás, olyan téren viszont dicséret illeti a fiúkat, hogy a második félidőt becsülettel teljesítettek. Gazdag Bálint révén korán szépítettek majd mentünk tovább. Próbálkoztunk, volt egy büntetőgyanús szituáció is, lehetőségeink is adódtak, de már nem tudtuk felzárkózni. 3-1-re kikaptunk. A fordulást követően látottakra azonban lehet alapozni, ezt az arcunkat kell elővenni legközelebb is. Vasárnap a Cegléd ellen folytatjuk hazai pályán.

NB III Keleti-csoport, 32. forduló:

Kisvárda Master Good II-Salgótarjáni BTC 3-1 (3-0)

Kisvárda, Várkerti Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Mencsik L. (Hovanecz M. L., Lovas N.)

Kisvárda Master Good II: Odincov – Kramár (Czene., 81.), Vass, Rubus, Sikorszki – Szőr, Avetiszyan – Savchenko (Szentes, 67.), Himics (Czérna, 81.), Gyüre (Mihalik, 33.) – Horváth Z. (Gosztonyi, 67.). Vezetőedző: Kocsis János.

Salgótarjáni BTC: Végh N. – Simó A., Petrezselyem (Gazdag Balázs, 46.), Nemes (Fülöp A., 46.), Szeles – Gazdag Bálint, Horváth M., Hegedűs, Köböl, Skulka – Tarlósi M. (Bata, 74.). Vezetőedző: Lakatos Béla.

Sárga lap: Horváth Z., Szőr, ill. Szeles, Gazdag Balázs

Gól: Horváth Z. (3., 41.), Szőr (7.), ill. Gazdag Bálint (47.)

Kocsis János: – Azt gondolom, hogy jól kezdtük a mérkőzést. Az első tizenöt-húsz percben rengeteg lehetőségünk volt, amiből kettőt sikerült is értékesítenünk. Ezután az első félidőben még meg tudtuk szerezni a harmadik gólt is. Sokan már azt gondolták, ezzel már lezártnak tekinthető a meccs. Természetesen a fiatal csapatokra ez is jellemző, mi pedig nem nagyon voltunk még ilyen helyzetben. Annak ellenére, hogy néhány dolog elhangzott az öltözőben, elég rosszul kezdtük a második félidőt és sikerült összehoznunk egy gólt, ami azért okozott néhány kellemetlen percet a folytatásban. Ettől függetlenül még ott is megvoltak a lehetőségek, hogy esetleg megnyugtatóbbá tegyük az előnyünket. Azt is el kell ismerni, hogy az ellenfélnek is volt egy komoly lehetősége arra, hogy közelebb tudjon férkőzni. Összességében azt gondolom, hogy megérdemelten tartottuk itthon a három pontot, és azért helyenként látványosan, jól játszottunk, szép gólokat szereztünk.

Lakatos Béla: – Arra készültünk, hogy az ellenfél erős centerét megpróbáljuk hatástalanítani. Minden pontrúgásnál, oldalról beérkező labdánál szorosan fogjuk őt. Ennek pont az ellenkezőjét csináltuk, hiszen kontakt nélkül rúgtak hat perc alatt két olyan gólt, hogy szemmel kísértük a csatárt. Ez ilyenkor eléggé bosszantó, mert a mi támadóinkkal ellentétben, az ellenfél védői, ahogy kell, agresszíven, keményen ott voltak végig a seggükben. Fizikálisan az ellenfél fölénk nőtt. Ezzel lerendezték a meccset hat perc alatt. Ha pozitívumot akarok keresni, akkor azt mondom, hogy a második félidőben helytálltunk. Meg is nyertük, ami sovány vigasz. Sőt még volt egy egyértelmű tizenegyest, amit be kellett volna fújni a javunkra. Ez nem történt meg, de nyilván nem ezért kaptunk ki. Készülünk tovább, vasárnap meg kellene vernünk otthon a Ceglédet! Ebben feltétlenül bízunk, mert nagyon hullámzó a csapatnak a teljesítménye. Ezt már megfigyelhettük az elmúlt tizenkét meccsen. Reméljük, most a jobbik arcunkat mutatjuk megint, aztán három ponttal gazdagabbak leszünk.