Győzelemmel folytattuk a felkészülést
Egy góllal múltuk felül a pár héttel ezelőtt még az NB II-ben szereplő Békéscsabát. Szerdán ismét előkészületi találkozón vett részt az NB III Észak-Keleti-csoportjának rajtjára hangoló felnőtt csapatunk. A pár héttel ezelőtt a másodosztálytól búcsúzó, így a következő szezont a harmadik vonal Dél-Keleti-régiójában megkezdő Békéscsabát fogadtuk a Szojka Ferenc Stadionban. Több új arcot is felfedezhettek... Read More
U7-es és U8-as edzőnk értékelt
A legkisebb korosztályainkat irányító Bozó Patrik és Miklós Martin foglalta össze gondolatait. Itt a nyári szünet. A következő időszakban egymás után fogjuk megjelentetni a különféle korosztályos csapatainkkal foglalkozó edzői értékeléseket a mögöttünk hagyott időszak kapcsán. A sort az U7-es és az U8-as ifjú labdarúgó-palántáinkkal kezdjük. Az alábbiakban olvashatók a fiatalokat felkészítő Bozó Patrik és Miklós... Read More
Hazai pályán játszunk edzőmeccset
Szerdán a Békéscsabát fogadjuk a Szojka Ferenc Stadionban. Bár az eredeti tervek arról szóltak, hogy szombaton is lett volna egy előkészületi találkozónk, sajnos a sok hiányzó, több sérülés közbeszólt, így nem tudtak vállalni az ESMTK elleni fellépést. Így a következő edzőmeccsünkre szerdán, 17 órás kezdéssel kerül sor. A Békéscsabát fogadjuk a Szojka Ferenc Stadionban. Vendégeink... Read More
Salgótarjáni játékosokat igazoltunk
A védelemben és a csatársorban is erősödött felnőtt csapatunk. Július 1-jén megnyílt a nyári átigazolási piac. Klubunk nem tétlenkedett, már két új labdarúgó is csatlakozott hozzánk. Ráadásul mindketten salgótarjáni kötődéssel bírnak, vélhetően egyikőjüket sem kell külön bemutatnunk szurkolóinknak. Tarlósi Milán januárban távozott tőlünk, akkor az osztrák SC Oberpullendorf együttesénél próbált szerencsét. A másik érkező a szintén... Read More
Budapesti edzőmérkőzés következik
Szombaton egy masszív NB III-as csapatnál lépünk pályára. Egy újabb kemény hét után, szombaton ismét gyakorló meccsen lesz érdekelt a harmadosztály Észak-Keleti-régiójának rajtjára készülő felnőtt csapatunk. 11 órás kezdéssel az ESMTK együttesével nézünk farkasszemet idegenben. Házigazdáink bronzéremig jutottak az NB III Közép-csoportjának legutóbbi évadában, 19 győzelmet, 8 döntetlent, 7 vereséget, illetve 57:27-es gólkülönbséget jegyezhettek fel.... Read More
Biztató edzőmérkőzéssel kezdtük a nyarat
Kétszer is vezettünk a DVTK II-nél, de rendre egyenlítettek a házigazdák. Szombaton lejátszotta első nyári gyakorló találkozóját a harmadik vonal Észak-Keleti-csoportjának küzdelmeire hangoló felnőtt csapatunk. A következő évad során bajnoki ellenfélnek számító Diósgyőr második számú alakulatánál vendégeskedtünk. Kemény tréningek után rúghattak labdába a srácok. Az edzőmeccs elején a hazaiak bizonyultak aktívabbnak, de a kezdeti pár... Read More
Jön az első edzőmérkőzésünk
Szombaton a következő idényben hozzánk hasonlóan az NB III Észak-Keleti-csoportjában versenyző DVTK II-höz látogatunk. Hétfőn megkezdte az NB III Észak-Keleti-csoportjára való nyári felkészülési időszakát felnőtt csapatunk. A kemény foglalkozások után szombaton gyakorló mérkőzés is vár a fiúkra. 10 óra 30 perctől a következő idényben velünk azonos pontvadászatban versenyző DVTK II otthonában lépünk pályára. Házigazdáink a 12. pozíciót... Read More
Megvannak bajnoki ellenfeleink
Ahogy arra számítani lehetett, az Észak-Keleti-csoportba kaptunk besorolást. Mint azt már megírtuk, hétfőn nekivágott a felkészülési időszaknak felnőtt csapatunk. Szombaton jön az első edzőmérkőzés is a DVTK II vendégeként. Időközben egy újabb fontos információ látott napvilágot a következő NB III-as szezon kapcsán. Ismertté váltak 2023/2024-es ellenfeleink. Ahogy azt vártuk, az Észak-Keleti-csoportba kaptunk besorolást. Az alábbiakban... Read More
Munkában a csapat
Hétfőn edzésbe állt az NB III következő évadára hangoló felnőtt együttesünk. Június 11-én feljutott az NB III-ba felnőtt gárdánk, sok idő azonban nem volt pihenni, 15 nappal később ugyanis, azaz hétfőn ismét edzésbe álltak a srácok. A nyári felkészülési időszak első foglalkozásán 24-én jelentek meg a Tóstrandi Sporttelepen. Akadt régi-új arc is, ahogy további, erősítésre... Read More
Nevezés elfogadva, hamarosan ellenfeleket is kapunk
Az MLSZ ismertette, mely csapatok fogják alkotni a következő NB III-as kiírás 64-es mezőnyét. Mint arról korábban beszámoltunk, június 26-án, hétfőn megkezdi a következő idényre való felkészülési időszakát a harmadosztály mezőnyében egy remekül sikerült osztályozós párharc után csatlakozó felnőtt együttesünk. A következő szezonban már 4 csoportban fognak küzdeni az NB III tagjai, minden régióban 16... Read More