,,Szerelem volt első látásra!”

Csapatunk legelhivatottabb szimpatizánsa, Lukácsi Zoltán 1968 óta rajong a fekete-fehér színekért.

Egy klubnál életében nem csak a játékosok, a szakmai stáb tagjai vagy éppen a vezetők töltenek be fontos szerepet, hanem a szurkolók is. Mostani anyagunkban egyik leglelkesebb drukkerünket, a már több, mint öt évtizede csapatunkért rajongó Lukácsi Zoltánt kérdeztük.

– Hogy tudna bemutatkozni az olvasóknak?

– Nehéz dolog magamról beszélni, de megpróbálom. Hevesen születtem és élten tizennégy éves koromig, aztán jött a salgótarjáni négy esztendő, ami meghatározta a Stécéhez való kötődésemet, rajongásomat. Minden játékost tiszteltem, becsültem, szerettem, mind a mai napig, mert szerintem nemcsak focistaként, emberileg is nagyon jó emberek a Stécé játékosai. Felnézek rájuk, mindenkor nagyon örülök, ha találkozunk meccseken, öregfiúk tornákon, boldog vagyok, ha Salgótarjánba mehetek, elmondhatom, szinte hazamegyek, otthon érzem magam. Beszélgethetek a régi és mostani játékosokkal, mindenkinek megadom a tiszteletet, és nagy öröm számomra, ha vissza is kapok hasonló jókat. Stark Janitól kaptam Stécé mezt, nadrággal együtt, Sárközi Tomitól a nevemre feliratozott tizenkettes számú dresszt, ugye, mint a tizenkettedik játékos, a szurkoló szimbolikusan. Palaticzky Szabitól most az öregfiúk Gálán, Stécé-sapkát és poharat, a fiatal drukkerektől, Világosi Daniéktól Stécé-sálat, egykori ifikapusunktól, Illefalvitól, egy Stécé felirattal ellátott, üveg finom pálinkát. Gabora Jánostól Stécé-könyveket, Turcsányi Misitől egyéb Stécé ereklyéket, csapatképet kaptam. Remélem, nem hagytam ki senkit! ’76 óta Óbudán élek. ’86 ban megnősültem, nagyon büszke vagyok a családomra. Feleségem vegyészmérnök, a nagyobbik lányom építész, a kisebb biológus, immunológus, tavaly ősszel megcsinálta a doktori védését. Barátaik vannak, unoka még nincs. Én gépésztervezőként dolgoztam, most már nyugdíjas vagyok.

– Lelkes szurkolóként, gyakorlatilag jó ideje jelen van csapatunk mérkőzésein. Honnan, mikortól eredeztethető az imént már emlegetett rajongás?

– 1968 és ’72 között jártam a Gépipari Technikumba, és kollégiumban laktam, mert hevesi származású vagyok. ’68 augusztusának végén kimentem a Stécé-Haladás meccsre. Kettő-egyre nyertünk, és rögtön magával ragadott a Stécé játéka, a szurkolói hangulat, a gyönyörű stadion látványa. Úgy is mondhatnám: szerelem volt első látásra! Nagyon fanatikus játékos is voltam, és ilyen vagyok szurkolóként is. Ötvenkét éves koromig játszottam, de mindig csak nyerni akartam!

– Pontosan hogy nézett ki játékos pályafutása?

– Kispályásként játszottam hobbiból és a céges csapatban. Egyszer jött a nagypályás csapat edzésre, és szólt az edző, hogy állítsanak össze egy csapatot és játsszunk ellenük. Elég jól ment a játék, és a meccs után jelezte az edző, hogy a következő foglalkozásra menjek én is. Először azt hittem, hogy csak viccelt és nem mentem, de utána még egyszer mondta, és így lettem leigazolva a Gép- és Felvonószerelő Vállalat BLSZ ll-ben szereplő csapatába. Középpályást játszottam általában. Pár év után éppen mentünk volna Lengyelországba focizni, amikor szólt, benne vagyok a keretben, intézzem az útlevelet. Akkoriban ez nem volt olyan egyszerű, de sikerült. Amellett kispályán is játszottam és teremben is, illetve teniszeztem is szintén amatőr szinten. A kiutazás előtt még elmentem terembe focizni, ahol a bal bokám eltört és sajnos belső bokaszalag-szakadásom is lett. Lemaradtam a túráról megműtöttek, lemezzel és csavarokkal rögzítették a bokámat. Már az operáció előtt kérdeztem az orvost, mikor játszotok újra. Ő azt mondta, minimum hat hónap, persze én már három hónap után játszani kezdtem. Befáslizva. Gyuri barátom azt mondta a játék előtt, aki megrúgja Zolit, vagyis engem, azt ő agyoncsapja, persze csak viccből. Visszamentem még a nagypályás csapatba is, de sajnos lassan elfogyott a pénz, nem segítette a cég a focit. Az öregfiúk csapat még megmaradt, ott játszottam még, akkor harminckét év volt az alsó korhatár, nem voltam még annyi, de elnézték a bírók. Akkoriban kezdték úgymond felszántani a pályákat, áruházak, lakóházak épültek, sajnos. Azt nem is terveztem, hogy másik klubhoz igazoljak, maradt csak kispálya, illetve a terem ősszel és télen. Jött a rendszerváltás, kezdett minden tönkremenni. Munkahelyek szűntek meg. Még az NSZK időben dolgoztam kinn másfél évet. Ott is fociztunk a németekkel együtt, nagyon rendesek voltak, még terembe is mehettünk. Sajnos nem voltam nagy tehetség, de imádtam játszani. Teniszben egyéniben és párosban is amatőr bajnok voltam a cégnél. Maradva a focinál, ’94-töl Ausztriában dolgoztam, persze a foci itt is ment nyáron szabadban, télen teremben egy másik cég társaságával, mert nálunk nem volt csapat. Önmagamhoz képest teremben ment a játék a legjobban, nagyon szerettem! Itt értem el a “legnagyobb sikeremet”, öregek a fiatalok ellen, a fiatalok akarták így. Egyszer a félpályáról, egyszer a saját kapunk elől, az egész pályát átívelve lőttem esernyős gólt, és azt mondták a fiatalok, “Du bist Tibor Nyilasi”, “te vagy Nyilasi Tibor”. Ő játszott az Austria Wienben, őt ismerték. Mindig megvertük a fiatalokat, mert ha én játszottam, rendre nyerni akartam. Mindent beleadtunk a győzelemért, magyarok, szerbek, horvátok voltunk együtt, az öregek, a fiatalok pedig osztrákok. Néha nagyon megrugdostak, ezt nehezen viseltem, de mi voltunk a vendégek. Többször elszakadt a lovaglóizmom, nem pihentem ki, orvosok azt mondták, ha NB I-es és fiatal lennék, akkor operálnának meg. Így lassan itt elfogytunk, már csak öt-hat ember volt, így aztán ötvenkét évesen kénytelen voltam befejezni. Ennyi volt az én nagy “karrierem”. Salgótarjánban az Öblös Üveggyár ifibe mehettem volna, de akkor nem tudtam volna Stécé-meccsre járni, így ez elmaradt.

– Aztán immáron már több, mint ötven éve csapatunk szurkolója. Unikumnak mondható, hogy gyakorlatilag elvétve hagyott ki meccset.

– Még a nyári szünetek alatt is, amikor még vagy már ment az NB I, motorral vagy vonattal mentem a gyermekkori barátaimmal Salgótarjánba Stécé-meccsre. Hevesen olyan rajongással meséltem a csapatról, hogy örömmel jöttek velem a barátaim is. Nekik is mind a mai napig örök élmény, ha találkozunk, mindig szóba kerül. Aztán Dunaújvárosban jártam Műszaki Főiskolára, ott is kijártam az NB ll-ben játszó gárda mérkőzéseire, de ég és föld volt a különbség a Stécé javára. A kollégiumban hallgattuk a rádió körkapcsolás műsorát a meccsekről, nagy volt a boldogságom, ha nyert a Stécé! Az 1968-as mexikói olimpián győztes Magyarország csapatában Básti és Szalay ott volt a Stécéből, de Kocsis Lajos, Menczel Iván és Noskó Ernő is Stécés, illetve nógrádi kötődésű volt! A Stécé-meccseken Budapesten vagy máshol, akármilyen osztályban sokan jöttek oda hozzám, mert elég hangosan drukkoltam, hogy dicséretet mondjanak a csapatról. Szojka Feri bácsi idejétől, Bástiékig, budapesti és más vidéki emberek is Stécé-drukkerek voltak, mert a Stécé mindig szépen játszott, vagy most szépen játszik! Mondanom sem kell, mennyire jól esett ez nekem, mintha hájjal kenegettek volna, ahogy a népi mondás szólt. Zsengellér Gyula-Ábel is a Stécéből indult. Soha semmi gondom nem volt idegenben a Stécé-szurkoló voltom miatt. Sokszor elbeszélgettünk, kérdezgettek, mi van a csapatnál. Egyszer Soroksáron, tizenhét és tizenkilenc éves ifik meccsén, egy angol úriember jött oda hozzám, hogy milyen jó csapat a miénk. Hét-nyolc góllal nyertek a fiúk, pedig a Soroksár is jó csapat volt. Ő még látta Puskásékat a Wemblyben ’53-ban. Egy sztori az NB III-ból. Start Jani mesélte, Vasas II-Stécé meccs volt. Szabadrúgás a javunkra az utolsó pillanatban, amikor kettő-egy volt a Vasas II javára. Novák “Jako” rúgta. Azt mondta a bíró, ha lerúgta, utána lefújja, erre “Jako” visszaszólt, hogy berúgja. Úgy is lett. A bíró úgy nevetett, hogy alig bírta lefújni a meccset! No hát, lehet ezt a csapatot nem szeretni?! Nem lehet! A ’60-as, ’70-évekből, Bástiék idejéből volt egy-két szurkolói rigmus, amit énekeltünk a B-Középből. “Összejöttünk, összegyűltünk, esőben, sárban, napsütésben, a Stécé a csapatunk, a Stécének drukkolunk, akkor is, ha kikapunk, – hangosan ordítva -, de nem kapunk! A Kossuth-nóta dallamára: “Esik eső karikára, Ede bácsi kalapjára, valahány csepp esik rája, annyi áldás szálljon rája.” Moór Ede volt az edző. Kicsit későbbről – volt egy nagyon jó csatárunk, Bíró Antal. Ez neki szólt: “Aranylábú Tóni, mutasd meg, hogy tudsz te még gólt rúúúúgni!” Meccs előtt, ha jöttek ki melegíteni a mieink, majd’ felrobbant a stadion: “Stécé, Stécé, SBTC!” Ezt sokszor ismételve, az egész meccs alatt!

– Melyek voltak a legemlékezetesebb mérkőzések?

– Óriási szerencsém volt, hogy akkor jártam a Gépipariba, ’68-’72 között, amikor a Stécé aranykora volt. Sok szép sikert láttam. A Fradi, az Újpest, a Honvéd, a Vasas elleni meccsek mindig 14-15000 néző előtt zajlottak, óriási hangulatban! A Fradit is megverte a Stécé, ha jól emlékszem, az aranylabdás Albert Flórival a soraiban, otthon és a Népstadionban is. Akkor épült az új pálya az Üllői úton, így a Népstadionban játszott a Fradi. Az Újpestet is legyőzték a fiúk, kora tavaszi meccs volt. Kajdi Tibi kifejelte a labdát Szentmihályi kezei közül, Jeck Pepi középen kiugrott egy jó labdával, majd a kifutó kapus mellett elgurította a labdát, körülbelül tíz méterről, amit a havas, saras pályán Szentmihályi négykézláb igyekezett elérni, de hál’ istennek, nem sikerült neki. Kettő-egyre nyert a Stécé. A Mészöllyel és felvértezett Vasas ellen már négy-egyre vezetett a Stécé, amikor, ha jól emlékszem, Vidáts és Mészöly fejes góljai után csak négy-háromra nyertünk. A Diósgyőr ellen Básti és Szalay két-két góljával négy-null lett a vége. A legnagyobb mégis a Honvéd elleni három-egy volt. Bicskei, Szűcs, Kocsis stb ellen. Mondanom sem kell, tizenötezer néző volt benn a stadionban, plusz pár ezer a Dolinkába vezető úton és fákon. Csodálatosan játszott a Stécé, Szalay sajnos megsérült, úgy vitték le ölben, de pár perc múlva visszajött, viszont nem tudta folytatni a játékot, sajnos ez volt az utolsó meccse. Akkor lett válogatott, nagyon sajnáltam, meg is sirattam emiatt. Ekkor lett harmadik a Stécé, nagyon imádtuk azt a csapatot! Elég sokáig Ausztriába jártam ki dolgozni, amikor még NB II-es volt a Stécé, a kocsiban vasárnap este kifelé menet mindig hallgattam a sporthíreket, és ha győzött a Stécé, sokkal boldogabban mentem tovább. Egy hétig ebből éltem, mert nem szívesen jártam ki, akkor ez egy jó lehetőség volt, mert itthon sorra szűntek meg a munkahelyek, és a családot el kellett tartani. Ez nem panasz, csak tény. Amikor Budapesten vagy a környéken játszott a Stécé az NB I-ben és az NB II-ben bajnokit vagy kupameccset, mindig mentem vonattal, busszal megnézni a csapatot. Akkor még nem volt autóm. Egyébként egy BVSC, Ganz Mávag, BKV Előre elleni mérkőzésen akkor is tíz-tizenötezer ember volt. Ilyen presztízse volt a Stécének!

– Hogy látja, az elmúlt évtizedekben mennyit változott a csapat?

– Amikor kiestünk az NB ből, szerintem Varga László edzőnek volt köszönhető, mert szétverte a csapatot, Bástit például nem akarta játszatni. Hozott sokkal gyengébb játékosokat és őket favorizált a ‘tarjániak helyett. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy körülbelül tíz éve, de lehet, hogy több, fiatalkori bálványaimmal, Bástiékkal tegeződünk. Mikor május elején vagy valami egyéb ünnepeken felvonulás volt a városban, együtt vonultunk a Stécével, úgy tekintettem rájuk, mint az istenekre! Ragyogó csapat volt az akkori Stécé! Még egyszer, dr. Lakat Károly visszavitte a Stécét az NB I-be, de akkor, ha jól emlékszem, kezdték bezárni a bányákat, elfogyott a pénz. Még ott is jó csapatunk volt, többször hajszál híján visszajutottunk az első osztályba. Utoljára ’86-ban volt erre esély, a Vidi ellen, mely klub akkor Parmalat néven szerepelt. Osztályozót játszottunk a élvonalba jutásért, de nem sikerült. Pedig az is jó csapat volt. Sági, Gyetvai, Kecskés, Oláh, Stark, Rósa, Baranyi, Novák stb. Rósa és Baranyi válogatott is lett Dunaújvárosból. A Magyar Kupában is szépen szerepelt a Stécé. Az NB I-es időben többször bejutott a döntőbe, nyerni sajnos nem tudott, de ez így is szép dolog volt. Az NB I-es csapat kétszer jutott elég sokáig, talán a legjobb nyolc közé, és ott egyszer a Fradi ellen nehéz csatában maradtunk alul. A tévé is közvetítette, úgy emlékszem, Novák “Jako” gólt rúgott az Üllői úton. A másik az Újpest ellen volt, körülbelül a 75. percig null-null volt a meccs, aztán sajnos két góllal kikaptunk, de a nagyon igényes újpesti közönség felállva, vastapssal köszönte meg a Stécé szép játékát, ami addig soha nem fordult elő! Mondanom sem kell, ez is nagyon jól esett nekem! Szerintem a mostani csapatunk is szépen játszik, ezért is érdemes nézni, és szurkolni nekik! Azóta és előtte is neveltük a tehetségeket, más csapatoknak a teljesség igénye nélkül Kardos, Kozma, Kovács l, Kovács ll, Jónás, Urbányi, Tarlósi, Menczel, Rácz, Simon, a Bobál-ikrek, Lipták, Szeles stb. Mikor visszaléptünk az NB II-től, akkor a megyeiben kellett folytatni, fiatalokkal. Azóta a harmadosztályban voltunk, egyszer pedig az NB II-ben, Simon Attila edző idején. Voltak tehetségeink, akik az NB I-ig vitték, Lakatos, Almási, Kerényi, Romhányi. Jelenleg az NB III és a megyei bajnokság között ingázunk, remélem, feljutunk. El ne felejtsem Sárközi Tamást, aki szintén az NB I-ig vitte. Utóbbi tíz-tizenöt évben jártam a tizenhét és tizenkilenc évesek meccseire is, ott figyeltem fel Tomira, nagyon tehetséges játékos, most nálunk van újra. Ahogy egy újságíró írta, a Stécé egy életérzés, ezt így gondolom én is. Aki látta Bástiékat játszani, az örökre Stécé-szurkoló marad! Alig várom már, hogy újra mehessek Stécé-meccsre! Nekem ez így marad örökké!

– Mi a véleménye a jelenlegi együttesről?

– A változások nem mindig voltak jók, bár én mindig optimistán álltam hozzá. Például, mikor Sólyom Sándor lett a szponzor, eleinte tetszett. Hozott játékosokat, pénzt, de állítólag nem jó emberek kezébe adta, és nem jutott el a játékosokhoz. Myke Ramos nagyon jó focista volt, eljutott az NB I-be, ahol az MTK-ban és a Haladásban is szerepelt. Ekkor volt az NB III-as létszámcsökkentés, így éppen hogy, de nem maradtunk benn. A mostani vezetés szerintem jó úton jár, bár egyeseknek nem tetszik a DVTK-tól való függőség. A jelenlegi csapat szerintem jó, helyi kötődésű játékosok alkotják, nagyon drukkolok nekik! Bár, ha összejön a reményeim szerinti feljutás, egy kis erősítés elkél, hogy eltiltás, sérülések esetén legyen megfelelő pótlás. A mostani NB III nagyon erős, a csak három csoport miatt.

– Ön szerint mi egy igazi szurkoló ismérve?

– A jó szurkoló mindig optimista, hóban, fagyban kiáll a csapat mellett, mindig csak biztatja a csapatot, sosem szidj,a és büszke a Stécéhez való tartozásra!

– Összességében hogyan vélekedik a magyar futballról?

– Egy kis visszatekintéssel kezdenék. Az Aranycsapat a világ legjobbja volt, ez nem lehet kérdés. A ’60-as években is nagyon jó csapatunk volt. 1966, Magyarország-Brazília három-egy az angliai vb-n. Erdemes megnézni, zseniálisan játszottunk. Ezt a fellépésünket választották a vb legjobb meccsének. Albert nagyrészt az itt mutatott játékáért kapott ’67-ben Aranylabdát! Még utána is a világ legjobb csapatainak is méltó ellenfele voltunk. ’77-ben Magyarország-Argentína kettő-null. Szinte nem volt méltó ellenfél, sokkal többet kaphattak volna, de a kapusuk nagyon jól védett. A ’78-as, Argentínában rendezett vb-n a portugál Garridó elvezette a meccset. Kettő-egyre kikaptunk a nyitómérkőzésen, nyolcvanezer őrjöngő hazai néző előtt. Törőcsiket ágyba-főbe rúgták a házigazdák, de ez semmi nem volt a bírónál, csak cinikusan vigyorgott, majd kiállította Törőt és Nyilasit is. Szomorú! ’86-ban Mezey nagyon jó csapatot csinált a világklasszis Détárival. Aki jött, mindenkit megvertünk. Magyar-brazil három-null. Sok szövetségi kapitány volt jelen, Helmut Schön, Enzo Bearzot, Michel Hidalgó stb. Az volt az általános vélemény, hogy két vb-esélyes csapatot láttak, sőt a magyar együttes volt a jobb! ’85-ben Európa legjobb csapatának a mieinket választották, és Mezey lett a legjobb edző. Szerintem a mexikói felkészülést, az általam nagyra becsült Mezey ott rontotta el, hogy délben, a legnagyobb hőségben edzette a csapatot, hogy szokják a meleget. Ez nem jött be, mert kiszívta minden energiájukat, jártányi erejük nem maradt. Lobanovszkíj mikor ezt meghallotta jót nevetett rajta. Az oroszok és más is kora reggel és este edzettek. Magyar-szovjet null-hat, sajnos. Ezután jöttek a nehéz évtizedek, kivéve a 2016-os Eb, ahol szerintem jól teljesítettünk, lehet, hogy kicsit erőn felül is, de nagyon örültem neki. Most megint van még esély kijutni az Eb-re, drukkolok, hogy sikerüljön, de most a járvány miatt ki tudja, mi lesz? Gulácsi, Willi Orbán, Nagy Ádám, Sallai, Szalai, Szoboszlai stb., elég jó játékosok, de egy sérülés, eltiltás esetén nagy a baj, mert sajnos nincs helyettük más bevethető játékos! Az akadémiák alig nevelnek ki jó játékosokat, van pénz is, de valami hiányzik! A tradicionális csapatok hiányoznak az NB I-ből, a Győr, a Pécs, a Tatabánya, a Stécé stb. Ezeken a helyeken szerintem lenne közönség is, mert anélkül semmit nem ér az egész! Hogy szakmailag mit rontunk el, nem tudom, de valami nem működik, sajnos. Sok a légiós, a fiatalok nem jutnak játéklehetőséghez, ha egyáltalán vannak tehetségeink? Annál jobban szeretem a focit, hogy rosszat mondjak rá, de valami nem működik, sajnos. Mint örök optimista, azért várom, hogy jobb legyen a labdarúgásunk!

– Milyen más hobbija van a focin kívül?

– A kertészkedés. Van egy kis 506 m²-es kertem Gyálon, ami apai örökségem, ott szeretek ténykedni, metszés, permetezés, fűnyírás, és minden, ami adódik. Pár hete kivágtam három gyümölcsfát, mert kiszáradtak, újakat akartam ültetni, de a vírus miatt nem lehet, majd őszre marad. Télen is kijárok a madáretetőket feltölteni, nagyon szeretem őket hallgatni, és nézni, ahogy jönnek az etetőhöz. Cinkék, rozsdafarkúak vannak zömmel, néha ökörszem is jár arra. Anyósomnak Gödön van hétvégi háza, az kb. akkora, mint a gyáli kertem. Apósom sajnos négy éve meghalt, így oda is járunk segíteni a feleségemmel. Ott is etetjük a madarakat télen, nyáron pedig a szokásos munkák. Szeretem, főleg a tavaszt, mikor virágoznak a gyümölcsfák és a jácint, ibolya stb., és a nyarat, amikor már teremnek a fák. Minden gyümölcsöt szeretek, alig várom már, hogy beérjenek és lehessen enni őket.

– Hogyan éli meg ezt a rendkívüli időszakot?

– Nagyon nehezen, először is, valamennyiünk élje túl ezt vírusos időszakot, mindenki vigyázzon magára, és a családjára. Mivel, kis túlzással, de lehet, hogy nem is túlzással, nekem a Stécé a második családom, minden régi és mostani játékosnak, szurkolónak, vezetőnek jó egészséget, minden jót kívánok, hogy a baj elmúltával újra együtt szurkolhassunk a csapatnak! Nekem mindig ünnep a meccsnap, Budapestről már örömmel indulok, így hiányzik nagyon ez a szertartás, és természetesen a foci!