Nem tudtunk pontot szerezni az év utolsó bajnokiján

Küzdöttünk, de egy piros lap után elszálltak az esélyeink. Vasárnap vett részt a 2023-as esztendő utolsó bajnokiján az NB III Észak-Keleti-csoportjában szereplő felnőtt csapatunk. A Sényő otthonában volt jelenésünk a 17. körben. Egy közvetlen riválishoz látogattunk. Jobban indították a mérkőzést, sajnos érződött együttesünkön a rendkívül hosszú utazás, ezen felül pedig jó pár hiányzó is nehezítette...
Read More

Vendégként zárjuk le a bajnokság őszi szakaszát

Vasárnap Sényőn vár alsóházi ütközet felnőtt csapatunkra. A DEAC elleni vereségünket követően idegenben intünk búcsút a bajnokság őszi részének a harmadik vonal Észak-Keleti-csoportjában. A Sényőhöz látogatunk a 17. fordulóban. A 13 órás kezdéssel esedékes összecsapást a Nógrádifutball.hu élőben közvetíti. Házigazdáink közvetlen riválisunknak számítanak az alsóházban, ugyanis jelenleg tőlünk éppen egy pozícióval lemaradva, a 14. helyet...
Read More

Balszerencsés góllal kaptunk ki a DEAC-tól

Ezúttal hiába adtunk bele mindent, egy találattal jobbnak bizonyult ellenfelünk. Egy bravúrgyőzelem után ismét hazai környezetben lépett pályára felnőtt csapatunk az NB III Észak-Keleti-csoportjában. A 16. körben a DEAC-ot fogadtuk a Szojka Ferenc Stadionban. Az már rögtön a meccs elején kirajzolódott, hogy ezúttal is a küzdelem fog dominálni a bajnokinkon. Egymással és a nehéz talajjal...
Read More

Újra hazai pályán vívunk bajnokit

Szombaton a DEAC-ot fogadjuk. A Kisvárda II ellen elért remek sikerünk után ismét hazai környezetben játszhatunk az NB III Észak-Keleti-csoportjában. Szombaton 13 órás kezdéssel a DEAC-ot látjuk vendégül a 16. körben. Ezúttal is számítunk szurkolóink buzdítására! Aktuális ellenfelünk jelenleg a táblázat 7. helyét foglalja el, 20 pont mellett 5 győzelmet, 5 döntetlent, 5 vereséget, illetve...
Read More

Remek skalpot gyűjtöttünk

Meggyőző fölénnyel múltuk felül a dobogós Kisvárda II-es csapatát. Vasárnap az eredményes szezont futó, harmadik helyezett Kisvárda tartalék együttesét fogadta felnőtt csapatunk az NB III Észak-Keleti-csoportjának 15. körében. Rögtön a mérkőzés legelején megmutattuk, hogy nem lesz könnyű dolga az előzetesen esélyesnek számító ellenfélnek. Nagy elánnal kezdtünk, jobbak voltunk. Akadt lehetőségünk gólt szerezni, egy ideig azonban...
Read More

Ismét NB I-es tartalékcsapatot látunk vendégül

A Kisvárda II lesz az ellenfelünk a 15. fordulóban. A REAC-nál elszenvedett fiaskó után vasárnap a 15. kör keretein belül javíthat az NB III Észak-Keleti-csoportjában szereplő felnőtt csapatunk. 13 órás kezdéssel a Kisvárda II-es számú együttesét fogadjuk a Szojka Ferenc Stadionban. Ezúttal is számítunk szurkolóink buzdítására! Vendégeink remek idényt futnak, nem véletlenül állnak a dobogó...
Read More

Pont nélkül maradtunk a REAC ellen

Mindent megtettünk, hogy legalább egy döntetlent elcsípjünk, de csak szépítésig jutottunk. Vasárnap idegenben folytatódott felnőtt csapatunk számára az NB III Észak-Keleti-csoportjának aktuális kiírása. A 14. körben a hozzánk hasonlóan újonc REAC otthonába voltunk hivatalosak. A pályát áztatta eső miatt igen mély talajon vetették bele magukat a küzdelembe az együttesek. Jobbára birkózás jellemezte az összecsapást. Sajnos...
Read More

Idegenben nyújtanánk tovább veretlenségünket

A REAC-hoz látogatunk a 14. fordulóban. Az Újpest II ellen elért szép győzelmünk után vasárnap a harmadik vonal Észak-Keleti-csoportjának 14. fordulójában lesz érdekelt felnőtt csapatunk. 13 órás kezdéssel a REAC otthonában vendégeskedünk. A Nógrádifutball.hu élőben közvetíti a találkozót. Házigazdáink jelenleg a táblázat 12. helyét foglalják el, az idény eddigi részében 13 pont mellett 4 győzelmet,...
Read More

Emlékezzünk

A katolikus keresztény világ naptára szerint, így Magyarországon is november 1-je a mindenszentek ünnepe, november 2-a pedig a halottak napja. Ebben az időszakban emlékezünk eltávozott szeretteinkre, viszünk virágot, gyújtunk gyertyát sírjaikra. Emlékezzünk azokra az SBTC-sportolókra, akik hajdanán öregbítették klubunk hírnevét, de sajnos már nem lehetnek közöttünk!